Van aki csak egy embert lát ha rád néz, akármit teszel, van aki az értéket látja benned, még ha nem is csillogsz előtte.

A small part from my world

No, ez lenne a tanári meghívó elölről-hátulról. Nem hagyományos, pont ez a jó benne...

Káromkodni lenne kedvem, mert Váradon felejtettem a fényképző gépem.
Utálom visszaolvasni ezeket a bejegyzéseket, mert olyan bénának érzem magam utána. Talán be kéne fejezzem, de akkor felrobbannék. Másnak más a lelki szemetes ládája, nekem ez a rohadt oldal. Ezért is van tele negatív dolgokkal. Ki a fasznak van kedve leülni írogatni, amikor "boldog", és van jobb dolga, és energiája másra. Nyári/tavaszi napokon.

Kutatoidok

Kereslek. A szőnyeg alatt. A fürdőszobában. A kagylóban. A lefolyón. A takaró, és lepedő alatt. Az asztal, és ágy alatt. A modem háta mögött. A kamera, és hangaszóró közt. A laptopomba zárva. A szemetesládában. Kidobtalak? Nem emlékszem. A ceruzatartómban. A tesómtól lopott kockásfülű nyúl hegyező piszoktartóban. Az ékszeresládikábna. A függönyök mögött. A rajztartó mappában. A színes ceruza dobozban. A kandalló csőben. A ruhakupac alatt. A kertben. A kutyaházban. Ott még bolha sincs. Kutya se sok. Porszívódoboz, tolltartó, konzerv persely, párologtató, gyertyatartó, joghurtos doboz, mosogató, hűtőszekrény fagyasztódoboza, mosógép alatt, plafonon a lufik között, táskák rejtett reteszében, borospohárba beleragadva, törölköző, és ágyneműtartóban, pasztell felszerelés között, színes gombok között, cd tartóban, mindenféle szekrényben, padláson, fatartóban, gyufásdobozban, gyújtóban, képek háta mögött, festmények barázdáiban, festék mocsok alatt, porszemek között, fültakarító dobozkában, az ajakápoló tetejében. Mindenhol. Elvesztettelek. Azt se tudom hogy nézel ki. Mire kell ráleljek. Akárhol lehetsz. Vagy a házban se. Lehet elvittek már a szemétlerakóra. Vagy kilőttek az űrbe. A tengerfenéken nyugszol. Hisz a tükör háta mögött vagy! De nem. Nem te vagy, csak egy hasonmás. Talán. Nem tudhatom. De érezném ha te lennél. Vagy nem?

( Egy barátom szerint vannak olyan emberek akik folyton keresnek valamit. Mint én. Soha nem nyugszanak. Bármi történjen. Nem tudnak elégedettek lenni. Létformájuk alapelve. Megszűnnek létezni, mihelyst nem tudnak valamire vágyakozni, valami után keresni, valami után epekedni. Ha megvan, egy ideig emésztik, utána megint jön az a megszokott üresség érzése. Ezer fele áll a mentalitásuk. Hatvan személyiségük van. Borzalmasak. Nem találják magukat, mert alapjába véve nem is léteznek mint egy adott személyiség, akinek van érdeklődési köre, adott típusú barátai, stílusa. Kusza, szétzilált. Nem állapodnak meg. Nincs kompromisszum. Teng az időben. Fejlődik, mikor előre, mikor vissza, mikor stagnál, de az ritka. Elégedetlen, és nagyon kaka érzés tud lenni. Nem él a megszokott hétköznapokban. Igazából ez a legtöbbünkben él. Van is neve: fiatal)

Mit meg nem adnék, hogy a pasim úgy nézzen ki mint Will Merrick.

Részeg volt a pillanat, amikor hozzám szóltál, amikor kiírtad, hogy ingyen barátnőd vagyok, amikor komolyan vettem ezt, és amikor szétszakítottad azt, ami eleve csak egy foszlott szál volt.
Annyira nagyon dekadens ember vagy, és olyan nagy mértékben az ellentétem, viszont kismillió vágyban egyformák. Belőled minden hiányzik ami bennem megvan, és benned minden megvan, amit én akarok magamban látni. Talán meg is van nagy része. Talán benned is megvan amit beléd láttam, amit akartam, hogy legyen benned, talán egy adott pontban jobban ismertelek, mint a legjobb barátaid, talán néhány részeg pillanatodban levetted azt a gyönyörű, hanyag álarcot, amibe beleszerettem. Mármint szerettem...na, érted. Az volt a baj, hogy a szentimentalizmusom ellen kézzel lábbal kapálódzok, viszont, ha elengedem magam, annyira nagyon szentmentalista leszek, hogy te kapálódzol az egész lényem ellen kézzel-lábbal. Két különálló dolog van bennem, és nem lehet hozzájuk, hogyan viszonyulni. Bár, az egyik csak álarc, de már olyan régóta hordom, hogy a bőrömmel együtt tudnám csak letépni. Büszkeség, keverve egy adag bunkósággal, és pökhendiséggel. Mint egy ló. Ez rád is jellemző...ugyebár.
Szerintem te se ismered magad. A tudatalattidba zárod a vágyálmaid. Mert le akarsz szarni mindent, hogy sérthetetlen légy. Szóval, vagy leszarsz engem (nagyvalószínűséggel, vagy már csak szimplán annyira jó játékos vagy, vagy magaddal is elhitetted ezt), vagy azzal, hogy nem beszélsz hozzám, egy protektor funkciót aktivizáltál. Igazából, egy embert nem is lehet kiismerni. Csak lehámozni. De a rétegek alkotnak egy egészet, a rétegek külön csak szemetek, egybe pedig átláthatatlanok. Logikátlan. Mindegy, hiányzol, mint egy haver, akivel lehet hülyülni/unatkozni. Ha nem lennél olyan nagyon szép, most nem kéne ezt a szart írjam, amitől hányingert fogok kapni, ha visszaolvasom, úgyhogy jobb is ha itt lezárom. Hiányzol.

Panaszlevél a "mindenhatókhoz"

Óh, utálom, hogy csak hülyeségre telik hanyag szellemi képességeimből, szellemi dekadenciámból, mint valami elmegyógyintézetből szabadult, bár nem, ők legalább tudnak mondani valami érdekeset, vagy hivatásukhoz-maszkjukhoz híven őrültet. Ez már túlhalad a szellemi tunyaságnak nevezett bizsergő érzetén, zsibbadó lebenyeim csak úgy keringenek a koponyám zárt, viszont légüres terében. Átlátszó agyam bámul ki vizenyős szemeimen keresztül, szinte jön, hogy kinyissam félig a szám, és hagyjam, hogy a nyálam csordogáljon az íróasztalomra, legalább lenne valami jele, hogy ülök előtte, hogy még igaz csak fizikailag, de vagyok. Legalább, na! Minden annyira közhelyes, akármi jut eszembe, elhasznált, szürke, kopott, toprongyos, lyukas, megerőszakolt, prostituált. Az elmém is az. Úgy érzem magam mint egy beragadt lemez, játszottam 19 évi zenét, és most egy bizonyos karcolásnál leálltam, és folyton ugyanazt az egy hangot nyögöm. Unom már. Értelmetlen minden, arról írok, hogy mennyire közhelyes minden. Borzalmas, észvesztő, förtelmes, undorító, kiábrándító! A világ zsugorodik, és én már annyira tele vagyok vele, hogy csak sírni mosolyogni tudok a hétköznapi valóság nyomorán, a témákról, amikről beszélnek, a hazugságokon, és fölös információkon amit belénk próbálnak gyömöszölni (azistenszerelmére, lassantizenkilencleszek, ésnekemvladcepesrőlkelltanuljakérettségire, nyolcadikostankönyvbőlmertatöritanórnőmpuding). Azt a bölcsességet, amit ilyen környezetben magába szívhat akárki, magamba szívtam már, és arra a következtetésre jutottam, hogy annyira olcsó, és ronda a létezési formánk, újra csak kiábrándító! Elrettentő példa. Nem érdemes embernek születni a Föld nevű bolygón mindenesetre.
Eredetiség: nulla. Elismertség: magas Devajonmiért: megválaszolatlan Lustaság: egekbe ordító Törekvés: ugyancsak egekbe ordító Mitteszekérte: nyilvánvaló, semmit Miért: körülnézek, és elpárolog minden csepp energiám

Magánéleti mozzanatok

Az "itthon" érzet nálam kb. ennyiből áll. Azért fényképeztem le, mert rend van, ami egy évben háromszor fordul elő. A hely ahol élek lehet egyfajta kivetülés a  személyiségemről, mely hanyag, káosz jellemzi, viszont...hátnah, nem bírom az önfényezést, de azt kell mondjam, hogy kedves.






 Voltam hétvégén messze az óperenciás Olton is túl, hol még a netet sem vezették be, versenyen. Élmény volt, főleg Noncsival (képen) a hülyeségek, melegen ajánlom az elveszett lelkeknek, önbizalom hiányosoknak, antiszocoknak,  az ilyen versenyeken derül ki, hogy többet is ki tud magából hozni a akárki, plusz önismeret, csapatszellem meg minden ilyesmi...most nincs ehhez kedvem

Nyertes tetkóterv

Előre haladás

Hiába kapaszkodok a múltba, az már elmúlt, de a jövő is csak a fantáziám csengése, a jelen pedig nem létezik, mert az életem gyakorlatilag eseménytelen, na meg a jelen is csak addig tart amíg nem lépek a jövőbe, ami jelenné válik, és a korábbi jelen múlttá nem tömörül. Pedig a múlt nagyon hiányzik, egy adott pillanatban minden tökéletesnek tűnt, csak valahol az időben leragadtam, vagy épp előrerohantam, és akkor tört össze minden. De mivel az idő telik, vagy folyik, vagy akármi mindenképp megtörtént volna. Ergó ezen már kár siránkozni, valamint nem is áll kapcsolatban kimondottan az esemény az idővel. Most is ugyanolyan formában viselkednék, tehát ugyanaz lenne az eredménye. Ezek szerint az időnek semmi jelentősége sincs, és ez a bejegyzés értelmetlen, csak azért írtam, hogy haladjak az időben. Minden egyes leütés egy hangnyi jelen. Volt.

Csak hallgasd

Az utolsó.

Megvan a győztes tetkóterv, bejött a csajnak, úgyhogy meleg szívvel, és könnyekkel teli szemmel, meghatódva adom el neki aaaz első számú tervet. Ha tudtam volna, nem rajzolok még többet, de na, ha már megvan felpakolom, nem mintha valakit is érdekelné.

Barát

Úgy érzem, hogy ketté szakadok. Mióta gyakorlatilag nincsenek barátaim, mintha szabad utat kaptam volna az őrültség felé, nincs kihez tartozzak, nem tudok kihez alkalmazkodni, kivel azonosulni egy bizonyos szintig-addig a szintig, hogy majdhogynem magam legyek, stabil személyiségembe, kergén ugyan de na...az soha nem fog elmúlni. Ott van az a hippi, színes, vidám lány, aki szerelmes az életbe, és a vad, "dögölj meg gyökér" punk, aki utál mindent, és mindenkit, és nem is érdekli, igen, utólag ő győzedelmeskedett, és tessék, itt vagyok tök egyedül. Kezdem megszokni, csak nemtudom, hogyan tovább. A kezemben az olló, és le akarom vágni a hajam, de ott van az a másik, aki nem hagyja. Ha itt lenne Norbi, megmondaná, hogy neki mi nem tetszik, igazából tudom, mit mondana, de az nem olyan.
Annyira nagyon nagyon sajnálom, hogy azt hitted, hogy leszarlak, és hogy csak akkor voltál jó, ha röhögtünk...sohasem volt így, mindig kérdezgettelek, de hogy mondhattad volna meg, akkor elszakadunk egymástól. És tessék, most megtörtént.Én megértem a problémád, azért voltam olyan kemény, mert nem tudtam segíteni, nem tudok, soha nem is fogok tudni, nem mintha mi fogunk valaha az életben beszélni többet (de pedig fogunk). Szeretlek, és szeretni is foglak, és nem felejtelek el, és ez más szájából közhely, de tudod, hogy nálam nem az, igazából még nem mondtam soha senkinek ezt, mert senki nem állt hozzám ennyire közel. Barát. Ki fog többé helyre rakni, hogy el ne szálljak magamtól. Elmentél, és most elszálltam, és szar, és a legszarabb, hogy mennyire fantasztikusan leszarom. Nem érdekelnek ők...senki nem tud érdekelni