Burok

2011-04-03T02:17:00.000-07:00

Van aki csak egy embert lát ha rád néz, akármit teszel, van aki az értéket látja benned, még ha nem is csillogsz előtte.

A small part from my world

2011-03-29T12:03:00.001-07:00

2011-03-20T10:42:00.000-07:00

No, ez lenne a tanári meghívó elölről-hátulról. Nem hagyományos, pont ez a jó benne...

2011-03-19T04:54:00.000-07:00

Káromkodni lenne kedvem, mert Váradon felejtettem a fényképző gépem.
Utálom visszaolvasni ezeket a bejegyzéseket, mert olyan bénának érzem magam utána. Talán be kéne fejezzem, de akkor felrobbannék. Másnak más a lelki szemetes ládája, nekem ez a rohadt oldal. Ezért is van tele negatív dolgokkal. Ki a fasznak van kedve leülni írogatni, amikor "boldog", és van jobb dolga, és energiája másra. Nyári/tavaszi napokon.

Kutatoidok

2011-03-19T04:36:00.000-07:00

Kereslek. A szőnyeg alatt. A fürdőszobában. A kagylóban. A lefolyón. A takaró, és lepedő alatt. Az asztal, és ágy alatt. A modem háta mögött. A kamera, és hangaszóró közt. A laptopomba zárva. A szemetesládában. Kidobtalak? Nem emlékszem. A ceruzatartómban. A tesómtól lopott kockásfülű nyúl hegyező piszoktartóban. Az ékszeresládikábna. A függönyök mögött. A rajztartó mappában. A színes ceruza dobozban. A kandalló csőben. A ruhakupac alatt. A kertben. A kutyaházban. Ott még bolha sincs. Kutya se sok. Porszívódoboz, tolltartó, konzerv persely, párologtató, gyertyatartó, joghurtos doboz, mosogató, hűtőszekrény fagyasztódoboza, mosógép alatt, plafonon a lufik között, táskák rejtett reteszében, borospohárba beleragadva, törölköző, és ágyneműtartóban, pasztell felszerelés között, színes gombok között, cd tartóban, mindenféle szekrényben, padláson, fatartóban, gyufásdobozban, gyújtóban, képek háta mögött, festmények barázdáiban, festék mocsok alatt, porszemek között, fültakarító dobozkában, az ajakápoló tetejében. Mindenhol. Elvesztettelek. Azt se tudom hogy nézel ki. Mire kell ráleljek. Akárhol lehetsz. Vagy a házban se. Lehet elvittek már a szemétlerakóra. Vagy kilőttek az űrbe. A tengerfenéken nyugszol. Hisz a tükör háta mögött vagy! De nem. Nem te vagy, csak egy hasonmás. Talán. Nem tudhatom. De érezném ha te lennél. Vagy nem?

( Egy barátom szerint vannak olyan emberek akik folyton keresnek valamit. Mint én. Soha nem nyugszanak. Bármi történjen. Nem tudnak elégedettek lenni. Létformájuk alapelve. Megszűnnek létezni, mihelyst nem tudnak valamire vágyakozni, valami után keresni, valami után epekedni. Ha megvan, egy ideig emésztik, utána megint jön az a megszokott üresség érzése. Ezer fele áll a mentalitásuk. Hatvan személyiségük van. Borzalmasak. Nem találják magukat, mert alapjába véve nem is léteznek mint egy adott személyiség, akinek van érdeklődési köre, adott típusú barátai, stílusa. Kusza, szétzilált. Nem állapodnak meg. Nincs kompromisszum. Teng az időben. Fejlődik, mikor előre, mikor vissza, mikor stagnál, de az ritka. Elégedetlen, és nagyon kaka érzés tud lenni. Nem él a megszokott hétköznapokban. Igazából ez a legtöbbünkben él. Van is neve: fiatal)

2011-03-18T10:27:00.001-07:00

2011-03-18T10:26:00.000-07:00

Mit meg nem adnék, hogy a pasim úgy nézzen ki mint Will Merrick.

2011-03-18T10:01:00.000-07:00

Részeg volt a pillanat, amikor hozzám szóltál, amikor kiírtad, hogy ingyen barátnőd vagyok, amikor komolyan vettem ezt, és amikor szétszakítottad azt, ami eleve csak egy foszlott szál volt.
Annyira nagyon dekadens ember vagy, és olyan nagy mértékben az ellentétem, viszont kismillió vágyban egyformák. Belőled minden hiányzik ami bennem megvan, és benned minden megvan, amit én akarok magamban látni. Talán meg is van nagy része. Talán benned is megvan amit beléd láttam, amit akartam, hogy legyen benned, talán egy adott pontban jobban ismertelek, mint a legjobb barátaid, talán néhány részeg pillanatodban levetted azt a gyönyörű, hanyag álarcot, amibe beleszerettem. Mármint szerettem...na, érted. Az volt a baj, hogy a szentimentalizmusom ellen kézzel lábbal kapálódzok, viszont, ha elengedem magam, annyira nagyon szentmentalista leszek, hogy te kapálódzol az egész lényem ellen kézzel-lábbal. Két különálló dolog van bennem, és nem lehet hozzájuk, hogyan viszonyulni. Bár, az egyik csak álarc, de már olyan régóta hordom, hogy a bőrömmel együtt tudnám csak letépni. Büszkeség, keverve egy adag bunkósággal, és pökhendiséggel. Mint egy ló. Ez rád is jellemző...ugyebár.
Szerintem te se ismered magad. A tudatalattidba zárod a vágyálmaid. Mert le akarsz szarni mindent, hogy sérthetetlen légy. Szóval, vagy leszarsz engem (nagyvalószínűséggel, vagy már csak szimplán annyira jó játékos vagy, vagy magaddal is elhitetted ezt), vagy azzal, hogy nem beszélsz hozzám, egy protektor funkciót aktivizáltál. Igazából, egy embert nem is lehet kiismerni. Csak lehámozni. De a rétegek alkotnak egy egészet, a rétegek külön csak szemetek, egybe pedig átláthatatlanok. Logikátlan. Mindegy, hiányzol, mint egy haver, akivel lehet hülyülni/unatkozni. Ha nem lennél olyan nagyon szép, most nem kéne ezt a szart írjam, amitől hányingert fogok kapni, ha visszaolvasom, úgyhogy jobb is ha itt lezárom. Hiányzol.

Panaszlevél a "mindenhatókhoz"

2011-03-18T09:42:00.000-07:00

Óh, utálom, hogy csak hülyeségre telik hanyag szellemi képességeimből, szellemi dekadenciámból, mint valami elmegyógyintézetből szabadult, bár nem, ők legalább tudnak mondani valami érdekeset, vagy hivatásukhoz-maszkjukhoz híven őrültet. Ez már túlhalad a szellemi tunyaságnak nevezett bizsergő érzetén, zsibbadó lebenyeim csak úgy keringenek a koponyám zárt, viszont légüres terében. Átlátszó agyam bámul ki vizenyős szemeimen keresztül, szinte jön, hogy kinyissam félig a szám, és hagyjam, hogy a nyálam csordogáljon az íróasztalomra, legalább lenne valami jele, hogy ülök előtte, hogy még igaz csak fizikailag, de vagyok. Legalább, na! Minden annyira közhelyes, akármi jut eszembe, elhasznált, szürke, kopott, toprongyos, lyukas, megerőszakolt, prostituált. Az elmém is az. Úgy érzem magam mint egy beragadt lemez, játszottam 19 évi zenét, és most egy bizonyos karcolásnál leálltam, és folyton ugyanazt az egy hangot nyögöm. Unom már. Értelmetlen minden, arról írok, hogy mennyire közhelyes minden. Borzalmas, észvesztő, förtelmes, undorító, kiábrándító! A világ zsugorodik, és én már annyira tele vagyok vele, hogy csak ~~sírni~~ mosolyogni tudok a hétköznapi valóság nyomorán, a témákról, amikről beszélnek, a hazugságokon, és fölös információkon amit belénk próbálnak gyömöszölni (azistenszerelmére, lassantizenkilencleszek, ésnekemvladcepesrőlkelltanuljakérettségire, nyolcadikostankönyvbőlmertatöritanórnőmpuding). Azt a bölcsességet, amit ilyen környezetben magába szívhat akárki, magamba szívtam már, és arra a következtetésre jutottam, hogy annyira olcsó, és ronda a létezési formánk, újra csak kiábrándító! Elrettentő példa. Nem érdemes embernek születni a Föld nevű bolygón mindenesetre.
Eredetiség: nulla. Elismertség: magas Devajonmiért: megválaszolatlan Lustaság: egekbe ordító Törekvés: ugyancsak egekbe ordító Mitteszekérte: nyilvánvaló, semmit Miért: körülnézek, és elpárolog minden csepp energiám

Magánéleti mozzanatok

2011-03-08T04:50:00.000-08:00

Az "itthon" érzet nálam kb. ennyiből áll. Azért fényképeztem le, mert rend van, ami egy évben háromszor fordul elő. A hely ahol élek lehet egyfajta kivetülés a személyiségemről, mely hanyag, káosz jellemzi, viszont...hátnah, nem bírom az önfényezést, de azt kell mondjam, hogy kedves.

Voltam hétvégén messze az óperenciás Olton is túl, hol még a netet sem vezették be, versenyen. Élmény volt, főleg Noncsival (képen) a hülyeségek, melegen ajánlom az elveszett lelkeknek, önbizalom hiányosoknak, antiszocoknak, az ilyen versenyeken derül ki, hogy többet is ki tud magából hozni a akárki, plusz önismeret, csapatszellem meg minden ilyesmi...most nincs ehhez kedvem

Nyertes tetkóterv

2011-03-08T04:35:00.000-08:00

Előre haladás

2011-03-08T03:37:00.000-08:00

Hiába kapaszkodok a múltba, az már elmúlt, de a jövő is csak a fantáziám csengése, a jelen pedig nem létezik, mert az életem gyakorlatilag eseménytelen, na meg a jelen is csak addig tart amíg nem lépek a jövőbe, ami jelenné válik, és a korábbi jelen múlttá nem tömörül. Pedig a múlt nagyon hiányzik, egy adott pillanatban minden tökéletesnek tűnt, csak valahol az időben leragadtam, vagy épp előrerohantam, és akkor tört össze minden. De mivel az idő telik, vagy folyik, vagy akármi mindenképp megtörtént volna. Ergó ezen már kár siránkozni, valamint nem is áll kapcsolatban kimondottan az esemény az idővel. Most is ugyanolyan formában viselkednék, tehát ugyanaz lenne az eredménye. Ezek szerint az időnek semmi jelentősége sincs, és ez a bejegyzés értelmetlen, csak azért írtam, hogy haladjak az időben. Minden egyes leütés egy hangnyi jelen. Volt.

Csak hallgasd

2011-02-25T10:58:00.001-08:00

Az utolsó.

2011-02-22T10:22:00.000-08:00

Megvan a győztes tetkóterv, bejött a csajnak, úgyhogy meleg szívvel, és könnyekkel teli szemmel, meghatódva adom el neki aaaz első számú tervet. Ha tudtam volna, nem rajzolok még többet, de na, ha már megvan felpakolom, nem mintha valakit is érdekelné.

Barát

2011-02-21T03:25:00.000-08:00

Úgy érzem, hogy ketté szakadok. Mióta gyakorlatilag nincsenek barátaim, mintha szabad utat kaptam volna az őrültség felé, nincs kihez tartozzak, nem tudok kihez alkalmazkodni, kivel azonosulni egy bizonyos szintig-addig a szintig, hogy majdhogynem magam legyek, stabil személyiségembe, kergén ugyan de na...az soha nem fog elmúlni. Ott van az a hippi, színes, vidám lány, aki szerelmes az életbe, és a vad, "dögölj meg gyökér" punk, aki utál mindent, és mindenkit, és nem is érdekli, igen, utólag ő győzedelmeskedett, és tessék, itt vagyok tök egyedül. Kezdem megszokni, csak nemtudom, hogyan tovább. A kezemben az olló, és le akarom vágni a hajam, de ott van az a másik, aki nem hagyja. Ha itt lenne Norbi, megmondaná, hogy neki mi nem tetszik, igazából tudom, mit mondana, de az nem olyan.
Annyira nagyon nagyon sajnálom, hogy azt hitted, hogy leszarlak, és hogy csak akkor voltál jó, ha röhögtünk...sohasem volt így, mindig kérdezgettelek, de hogy mondhattad volna meg, akkor elszakadunk egymástól. És tessék, most megtörtént.Én megértem a problémád, azért voltam olyan kemény, mert nem tudtam segíteni, nem tudok, soha nem is fogok tudni, nem mintha mi fogunk valaha az életben beszélni többet (de pedig fogunk). Szeretlek, és szeretni is foglak, és nem felejtelek el, és ez más szájából közhely, de tudod, hogy nálam nem az, igazából még nem mondtam soha senkinek ezt, mert senki nem állt hozzám ennyire közel. Barát. Ki fog többé helyre rakni, hogy el ne szálljak magamtól. Elmentél, és most elszálltam, és szar, és a legszarabb, hogy mennyire fantasztikusan leszarom. Nem érdekelnek ők...senki nem tud érdekelni

Ez is kedvenc

2011-02-19T08:36:00.000-08:00

Kedvenc.

2011-02-19T07:49:00.000-08:00

Annyira de annyira annyira nagyon

Szerintem akkor is ez a legszebb daluk. Benne van minden, minden, minden.

"I'll Be Yours"

I'll be your water bathing you clean
The liquid piece
I'll be your ether you'll breathe me in
You won't release
Well I've seen you suffer, I've seen you cry the whole night through
So I'll be your water bathing you clean
Liquid blue

I'll be your father, I'll be your mother,
I'll be your lover, I'll be yours

I'll be your liqour bathing your soul
Juice that's pure
And I'll be your anchor you'll never leave
Shores that cure
Well I've seen you suffer, I've seen you cry for days and days
So I'll be your liqour demons will drown
And float away

I'll be your father, I'll be your mother,
I'll be your lover, I'll be yours
Yours...

Tetkótervek

2011-02-15T12:29:00.000-08:00

Laciról

2011-02-15T07:36:00.000-08:00

Valamikor tavasszal ismertem meg, egy barátom koncertjén. HIM póló volt rajta, régebben kedvenc bandám volt, és akin HIM póló van rossz ember nem lehet, oda mentem hozzá és megöleltem. Csak úgy ni egyszerűen. Nézett nagyot, nem is csodálom, tök idegen voltam, és nekem is ő, de kedves volt a mosolya, és nem taszított el magától. Beszéltünk egymáshoz, szerintem egyikünk se értette a másikat, de nem is az volt akkor a lényeg.

Épp haza cuccoltam, amikor a főutcán elmentünk egymás mellett. Ismerős volt, hátra fordultam utána, mint egy rózsaszín picsa egy metroszexuális kinyalt állat után (csak én nem vagyok rózsaszín picsa, ő pedig semmiképp se metroszexuális, kinyalt, és állat), vicces volt, ő is hátrafordult, felismertük egymást. Húh, amikor haza értem esett le, hogy hiszen ő volt a Laci.

Másnap rám írt messengeren, hogy bizonyosodjon meg, én voltam-e az akit látott. Hívott ki hintázni, bárcsak mentem volna, de otthon dekkoltam Szalontán. Ha olyan ember lettem volna, mint amilyen szeretnék lenni, mégse teszek érte semmit, holmi gagyi félelmek miatt, most nem nyafognék mindihiába, hogy miértnem, felültem volna az első busz/vonatra, és velük hintázhattam volna.

Laza volt, folyton éhes, szerette a gombát a pizzámon, és ő volt az egyetlen egy ember aki gyorsabban itta nálam a sört. És nem kért segítséget. Kibeszéltük, hogy csajokat csak megdugni érdemes, nem kellenek érzelmek. Dejó lenne, akkor most nem tartanánk itt, a kétségbeesettség, magány, üres ígéretek, magára hagyott legjobb barátok, ostoba miértek, lelkiismeret fordulások, egymás nyakának ugrálások "te szemét köcsög fasz", vagy épp faszok közepette, mégha ez nagyon hülyén is hangzik így, de kit érdekel a nyelvhelyesség most...ez van. Meg lehet oldani? Kétlem. Üresség. Semmi más.

Valentin...

2011-02-15T07:18:00.000-08:00

Míg másoknak az a legnagyobb problémájuk, hogy nekik jelenleg, három-négy napra, esetleg pár hónapra, neadjisten évek elteltével nincs barátjuk/barátnőjük, az én haverom, Laci öngyilkos lett, méghozzá nem is akármilyen módon. Nem nyitják fel a koporsóját, annyira szétzúzta a vonat a fejét. És mi erre a reakció: hogy lehetett ilyen hülye, nem volt normális, blablablablabla...hát tudjátok mit, BASZÓDJANAK MEG!!! Mert önzőek, mert semmi emberiség nincs bennük, mert ahelyett, hogy segítenénk egymáson, elfordulunk, elfordulnak és elfordulsz mondván "megváltozott", magyarán nem teszi azt amit te épp akarunk látni/hallani tőle. Komolyan annyira nagyon bűntudatom van, hogy bombáztam a marhaságaimmal, meg se kérdeztem, hogy na és ő erről mit gondol, hogyan érez, mit szeretne....tisztára, mint egy patkány, féreg, kukac, vérszívó.

Nemtudom, mégis hova hányjak ettől az egész Valentin dologtól. És még ünnepnek merik nevezni, ünnepelnek. Az nem ünnep, ami csak bizonyos embereknek szól, a társadalom bizonyos rétegeinek, lakosságunk nemtudom mennyi százalékának. Az is egy elszállt agyú idióta volt, aki kitalálta, és a sok birka, aki átvette ezt az istenverte fost. Arra miért nem lehet gondolni, hogy a másik, hogy a francba érzi magát, és még jól az orra alá is dörzsöljük, hogy mi mennyire kibaszottul szerelmesek vagyunk egymásba, holnap meg agyonütjük egymást csak úgy ni szeretetből.

Ezt meg Valnetinra:

Tetkóóóm

2011-02-13T10:55:00.001-08:00

Mark Twain: Ádám és Éva naplója, avagy férfi-nő kapcsolata (vicces részletek)

2011-02-12T02:48:00.000-08:00

Ádám naplója

Amikor felébredtem, már nem voltam egyedül. Egy új teremtmény bukkant fel mellettem - a hosszú hajú!

Ez a hosszú hajú teremtmény mindenütt az utamban van, mindig vár rám, vagy szalad utánam. Ezt nem nagyon szeretem. Úgy volna jó, ha ott maradna a többi állattal együtt.

Jómagam már semmit sem nevezhetek el. Az új teremtmény maga ad nevet mindennek, ami az útjába kerül, mielőtt én még szóhoz jutnék. Megokolása mindig ugyanaz: pontosan olyan! Itt van például egy új madár, a Dodó. Azt mondja, csak rá kell nézni, mindjárt tudhatjuk, hogy Dodó, mert pontosan olyan, mint egy Dodó. A név rajta is fog ragadni. Mégis fárasztó és hiábavaló lenne, ha ezeken a dolgokon bosszankodnék, pedig mit jelent az, hogy pontosan olyan, mint egy Dodó? Én talán olyan vagyok, mint egy Adó? Azért is Ádám lesz a nevem, a madarat pedig Drontónak fogom hívni, és kész...

Az eső ellen kalibát építettem, de nem tudom békességben, egyedül használni. Az új teremtmény egyszerűen betolakodott.

Csak ne beszélne annyit. Szakadatlanul fecseg.

A dolgok elnevezése vígan folyik tovább, nem tehetek ellene semmit. Közben az új teremtmény olyan logikát árul el, amely ellentmond az enyémnek - tehát nem is lehet helyes.

Nagyon jó nevet találtam ki erre a tájra. Szép és dallamos hangzású név: Édenkert. Titokban ezt a nevet tovább is használtam magamban, bár az új teremtmény kijelentette, hogy itt minden - az erdő, a szikla és az egész természet - nem annyira kerthez hasonlít, inkább olyan, mint egy park. Ezért aztán - anélkül hogy jóváhagyásomat kikérte volna - új nevet adott a tájnak: Niagara-park. Én ezt erőszakosnak és önkényesnek tartom. Táblát is állított fel:

A GYEPRE LÉPNI TILOS!

Azt mondja az új teremtmény, hogy különbözik az állatoktól és tőlem is. Nem egészen pontosan olyan, mint én - éppen ezért Éva. Ez azonban meglehetősen kétes dolog - de nekem egyébként is teljesen mindegy. Miattam lehet, ami akar, csak ne akaszkodjék a nyakamba, és ne akarjon mindig társalogni!

Azt mondja, hogy a Parkunkból nagyszerű üdülőhelyet lehetne csinálni, csak volnának vendégek! Micsoda badarság! Mindig ilyen dolgokat talál ki. Szavak, örökké csak szavak, minden értelem nélkül! Mi az, hogy "üdülőhely"? Ám jobb lesz, ha meg se kérdezem. Lehetőleg sohasem szabad neki kérdéseket feltenni, mert nyilván ég a vágytól, hogy valakinek valamit - lehetőleg minél részletesebben és minél hangosabban - megmagyarázhasson.

Éva naplója

Az az érzésem, hogy ezek a feljegyzések valamikor nagyon fontosak lesznek a történetkutatók számára. Már-már afféle kísérleti alanynak képzelem magamat. Úgy is van: kísérleti alany vagyok. Ebből a szempontból senki sem jöhet számításba annyira, mint én.

Tegnap este bizonyos távolságról követtem a másik kísérleti alanyt, hogy megállapítsam létének célját. Ezt azonban nem sikerült felderítenem. Úgy sejtem, ez egy férfi. Bár férfit még sohasem láttam, pontosan olyan volt, mint egy férfi, és ezért meglehetősen biztosra vettem, hogy férfiról van szó. Észrevettem, hogy ez a lény jobban érdekel, mint a többi kétéltű - ha ugyan ez kétéltű. Mégis annak vélem, mert csapzott haja és kék szeme van, és általában pontosan olyan, mint egy kétéltű. Alig van csípője, lefelé keskenyedik, mint a répa. Ha szétvetett lábakkal megáll, úgy legyökerezi magát, mint egy daru, ezért tartom kétéltűnek, bár az is lehetséges, hogy valami szobor.

Eleinte féltem tőle, és mindig elszaladtam, ha felém fordult, mert attól féltem, hogy rám rohan. Aztán észrevettem, hogy meg akar előlem szökni, és ez természetesen sértette a hiúságomat; órák hosszat futottam utána, mindig húsz méter távolságban, ez idegesítette és dühös lett. Végül felmászott egy fára, és én túl buta dolognak tartottam, hogy lessem, amíg lejön. Otthagytam és hazamentem.

Még mindig a fára menekül. Úgy tesz, mintha ott pihenne. Persze ez csak kifogás. Hiszen nem a szombatot, hanem a vasárnapot rendelték pihenőnapnak. Úgy látom, az a legkomolyabb szenvedélye ennek a teremtménynek, hogy jól kipihenje magát. Én belefáradnék, ha folyton csak pihennem kellene. Már az is kifáraszt, hogy itt kell ülnöm és a fát figyelnem. Csak azt az egyet szeretném tudni, hogy tulajdonképpen minek van itt. Még sohasem láttam, hogy bármit is csinált volna.

Közönséges az ízlése, és csöppet sem szeretetreméltó. Tegnap alkonyatkor óvatosan lekecmergett a fáról, és olyan pöttyös halakat akart fogni, amilyenek a Tóban játszadoznak. Göröngyökkel kellett megdobálnom, hogy békében hagyja őket, erre dühösen visszamászott a fára. Azt hiszi talán, azért van a világon, hogy más teremtményeket fogdosson? Vagy egyáltalán nincs szíve? Nem érez semmi részvétet a kisebb lények iránt? Lehetséges, hogy ilyen alávaló? Hogy csak kegyetlenségre van teremtve? Elképzelhető. Káromkodott, amikor egy göröngy a fejét érte. Rettentően megörültem neki! Ez volt ugyanis az első eset, hogy olyan szavakat hallottam, amelyeket nem én ejtettem ki.

Egypár nap óta az állatok és tárgyak elnevezésének a munkáját teljeseri levettem a válláról. Szemmel láthatóan nagyon hálás ezért, mert a szellemi munka nem erős oldala, s így most könnyítek a terhein.

Nem tud valami okos elnevezést kigondolni, még a legjobb akarattal sem, de azért nem éreztetem vele, hogy ezt a gyengeségét észrevettem. Amint megjelenik egy új teremtmény, azonnal elnevezem, nehogy kínos helyzetbe hozzam. Ezzel már sok baklövéstől megóvtam.

Az én fantáziám nem olyan szegényes. Abban a pillanatban, amikor először meglátok egy állatot, már tudom, hogy mi lesz a neve. Nincs rá szükségem, hogy sokáig gondolkozzam.

Aztán elmagyaráztam neki - persze akkor sem oktató formában -, honnan is tudtam, hogy az egy Dodó. Egy kissé sértődöttnek látszott, hogy én már ismertem ezt az állatot, Ő pedig még nem ismerte, mégis nyíltan csodált engem. Ez nekem persze nagy örömet szerzett, és még elalvás előtt is boldogan gondoltam rá. Lám, milyen kevés kell ahhoz, hogy bennünket boldoggá tegyenek, különösen akkor, ha tudjuk, hogy rászolgáltunk.

Bár nagyon keveset beszél, a szókincse mégis igen nagy. Ma reggel különösen találó szót használt. Nyilván észrevette, hogy milyen ügyes kifejezés, mert később még kétszer is használta, mintha megszokott szavajárása volna. Engem ugyan nem tudott megtéveszteni, de mindenesetre bebizonyította, hogy megvan benne az értelem szikrája. Ha ápolnánk ezt a szikrát, bizonyosan kifejlődne.

Ha valakit esetleg érdekelné a mű: http://www.szabadgondolkodo.hu/irodalom/adam-es-eva.php

Részeltkérdés

2011-02-09T13:14:00.000-08:00

Kaptam görög népdalt, amire kell rajzoljak tetoválást. A dal így hangzik: "A lelkem mélyén egy eldugott sarokban két vergődő madár, aki el szeretne szállni, de nem hagyom". A képen az első madarat láthatjátok, amit még át kell rajzoljak fekete tussal. A láncból fog jönni egy másik madár ami valóban vergődni fog, lejjebb rajzolom, más technikával, tépett, leeresztett szárnyakkal, nyitott csőrrel, amiben látszik a nyelve, és néhány farktollal. Mivel lelkem mélyén, eldugott sarokban, ezért majd feljebb rajzolok egy kis apró nyílást, ahol fény jön a madarak köré pedig majd fekete vonalakat jönnek, mert hogy hát sötét!

Egyébként azért töltök fel ilyen tökéletlen munkákat, hogy majd lássam, hogy honnan indulta, és mi lett belőle, csak a probléma ott van, hogy sok mindenbe kezdek, de majd valamikor a távoljövőben dolgozom ki szépre. Szépre, hát tőlem telhetőre, na. Ha itt lenne Antario, segítene, és csak szép kidolgozott rajzaim lennének.

Elfelejthetetlen

2011-02-09T04:53:00.000-08:00

And these children that you spit on as they try to change they words are immune to your consoltations. They're quite aware of what they're going through.

És ezeket a kölyköket te leköpöd, csak mert a saját világukat próbálják megteremteni, mert immúnisak a tanácsodra, pedig te igazán tudod, milyen út áll előttük.

Idézet nagy kedvencemtől, David Bowietól

Mentalitás

2011-02-06T04:40:00.000-08:00

Szokásomhoz híven most is félig kész képet töltök fel.

Igazán vicces

2011-02-04T07:12:00.000-08:00

Az első bohóc film amit képes voltam végig nézni, és valóban viccesnek is tartotok (egyébként rettegek a bohócoktól). Fejlődök. És ezt is a Placebónak köszönhetem XD

Nyifinyafi

2011-01-30T12:16:00.000-08:00

Mostanában nem "alkottam" semmi olyat ami jó, szép, tetszik, és képtelen vagyok rá. Valami krízis, vagy nem tudom. Lehet, hogy pusztán a szükségessége veszi el tőle a kedvem, vagy a tudatalattim így harcol a festés, rajzolás ellen, ugyanis csomó dolgom van, és még a béka segge alatt állok. Mármint az emelt szintű érettségik. És ha nem sikerül, idegbajt kapok, pedig ilyen hozzáállással nem fog, van kemény három hónapom rá. Fhú, most jöttem rá erre a szörnyen ijesztő, elborzongató tényre is. Najó, leállok, és átgondolom, hogy teszek-e kettőt. Jelentkeznem is kell. Minél hamarabb. Igazából a jövőm rábíztam a "sorsra", ha nem sikerülnek ezek az érettségik (és optimista létemre, most tényleg úgy érzem, hogy nemfog, de hajrá), akkor csúszik a pszichológia, és magyarra kerülök. Lehet, hogy nekem erre van szükségem, jobban érdekel. Majd elválik.
Visszatérve alkotási zavaraimra, mivel nekem nincsenek, legalábbis pocsékak, és újra kezdem szerintem, kiteszem a tanárnőm, Kapás Sára munkáját:

Benyomások

2011-01-29T14:33:00.000-08:00

Csak most visszanézve látom, hogy bemásztál a falaimon. Gyere közelebb! Ne félj! Mi a neved? A kedvenc színed? Dalod? Filmed? Ne izgulj! Belőtted magad? Egy kitűzővel. Várt rám. Követtem a jelzéseit. Eltűnt. Most pedig hirtelen...

Részletek a Velvet Goldmineból. Egyik kedvenc filmem, viszont nem mondom, hogy bárkinek melegen ajánlom.
Dalok Brian, Ewan McGregor, és Jonathan Rhys Meyers előadásában (előadásában, ez így helyes?):

A diákok 10 parancsolata

2011-01-29T14:04:00.000-08:00

1. Ne kívánd tanárod halálát, segíts neki, hogy ő tegye azt.
2. Ha osztálytársad véletlenül tanulni kezd, ez nem ok arra, hogy te is hasonlóan cselekedj.
3. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, hagyd holnaputánra, hátha akkor már nem lesz rá szükség.
4. A feladat, ami nem oldódik meg magától harminc perc alatt, nem érdemli meg, hogy foglalkozzanak vele.
5. Az iskola nem kocsma, hogy egész nap ott ülj, de nem is templom, hogy vasárnap is oda menj.
6. A tanulás nemesít, de a társadalmunknak nincs szüksége nemesekre.
7. Aki nem tanul, nem hibázhat, a hibátlan tanuló jutalmat érdemel.
8. Mindenkinek kell, hogy legyen valami hobbyja, de nem feltétlen szükséges, hogy az a tanulás legyen.
9. A tanulás élteti az embert, de a pihenés sem ölt meg még senkit.
10. A lustaság fél egészség, de te maradj inkább teljesen egészséges.

Fejlődési megállók

2011-01-29T13:50:00.000-08:00

Itt még lesz egy felnőtt alak, amiBEN lesznek levelek, gyökerek. Még nincs kész, ma dobtam össze ezeket a hogyismondjam, vázlatokat.
Később: pocsék, újra rajzolom az egészet.

Első novellám

2011-01-28T06:45:00.000-08:00

Az első novellám, pályázatra készült. Alapból nem rossz az ötlet, csak nem ártana valami írói sajátos stílus. Talán majd kialakul. Egyébként a karaktereim pozitívak, a körülmények tették negatívvá. Kisé depresszív, de na, most ez van:P

Lombikálmok

Valamikor a jövőben, amikor az emberiség elvesztette sajátos tulajdonságait, a munkára való hajlandóságát, többé nem gondolkozott, és már nem akarta a világot, amelyet ő formált egy szemetesládává megismerni, sem átalakítani jobb irányba.

A flashback hatására hirtelen a pályán találta magát, saját vérében és izzadságában fetrengve, körülötte gúnyosan, mi több fortyogó őrülettel hahotáztak megtámadói, és még belerúgtak vagy háromszor tiszta erejükből, ahol csak érték. A saját bűze szinte kellemesen hatott, legalább nem érezte azt a folytonos, korra jellemző szagot, a forró gumi, szemét, dög és szmog keverékét. Újra átélte, ahogy az embertelen hang, üvöltözés, megvető kacagás az amúgy is rettenetesen lüktető, talán vérző koponyájában, valamint agyában savként szétáradt, megnövelve ezzel nem csak fizikai fájdalmát, ugyanis ekkor mart bele a felfedezés, hogy ez élete végéig így fog működni. Persze, ha leszámítjuk azt a tényt, hogy titkolni lehetetlen biszexualitása miatt gyűlölték, a vékony alkata, nagy zöld kerek szemei, kislányos tiszta arcvonásai, finom ajkai, vállig érő kissé hullámos fekete haja miatt, mely szinte üvöltötte, hogy megfelelő játékszer a mindenkit játéknak tekintő ölésre kiéhezett, mondhatni kiképzett, magukat embernek mondó vadaknak, elég lazán megúszta.

A szobájában találta magát, kábulata lazán kezdett elszivárogni, mintha pocsolyából mászott volna ki, ezért ami kezéhez legközelebb esett, jellegzetesen egy joint, kiszolgálhatta önpusztító hajlamai folytonos üvöltözését, és követelését, pedig érezte, hogy most túl sok hallucináció tapogatja, fejében darabokba szétroppant elméjét. A kábítószer kimozdította a valóságból, abból a mocsok, mocsok valóságból, amelyben állandó jelleggel csak menekülnie kellett egyik szutykos helyről a másikra, hogy meg ne találják a magukat bár embereknek nevező, mégis csepp emberiséget nem mutató, világot szimbolizáló torzlelkű vadak. A „társadalom” kilencven százaléka ilyenekből állt, öltek, és kínoztak gyengébbeket spontán vagy nem, vagy csak puszta unalomból. Mi mást is csinálhatott az ember, csak ez elégíthette ki életét, egyben volt cél, ok, szórakozás, minden.

Fulladozva mászott fel az ágyára. Képtelen volt lenyelni a tömény nyomorúságot. Túl sok volt a drog, és ezúttal olyan más, olyan szokatlan. Megbotlott a sötétségben, és többé nem tudott felállni. Még mindig hallucinált, viszont ezek már a valóságosabbak voltak. Kész, vége, hát már ebben se találhat kiutat! Most ilyen állapotban is észlelte, hogy életnek semmi nyoma, a széllel jövő poros gázok, melyek elkezdtek mutálódni, elkergették a létezés csodáit, normálisnak nevezhető levegőt, a kort is, az éveket, a neveket, sőt, az egész emberiséget. A saját nevére se emlékezett, nem volt egy lényeges dolog. Embereknek van nevük, legalábbis olyan lényeknek, akikkel foglalkozik is valaki. Mellette meztelen női test hevert, bár a nőiesség is igencsak megfogyatkozott, igazából csak kielégülési eszközöket tapasztalt még maga körül, minden nap más formában, viszont a szabadság nem a magányban bujkált. Társas magány. Akármi. Furcsa gondolatok rohamozták meg. Vele szembe ült valaki. Önmaga, az elveszettség, reménytelenség, hedonista vágyálmok? Megszólalt a saját hangján:

-Tudjuk jól, hogy nem ide tartozunk, mi másak vagyunk, száműzöttek, életképtelenek, mert vannak érzelmeink. Elegünk van a mély sebekből, vágásokból, kék-zöld foltokból, vércsomókból, ütésekből, és rúgásokból mind szó szerint, és átvitt értelemben. Még csak azt sem választhattuk meg, hogy meg akarunk-e születni.

- Hagyj békén, tűnj innen, te nem vagy én – és a fejére húzta a paplant. A női test mellette mocorogni kezdett. - Választhatok életmódot, és megválaszthatom, hogy kikkel drogozzak.

- Valóban?- nevetett, nevettek. – Csak azt hiszed, hogy választhatsz, de igazából csak létezési formát választhatsz. Élet, vagy halál.

- Élet, halál, ugyanaz.

- Az egyikben ott rejlik a jobb lehetősége. Mégis mitől félsz? Egyetlen egy dolgot eldönthetsz, használd ki. Légy öngyilkos.

- Tűnj már el!- üvöltözött magából kikelve, zaklatottan, remegve. Sírás kerülgette. Elsüllyedt a padlóba, forgott körülötte minden.

Valahol a távolban, ugyanebben az órában, egy ugyanilyen külsővel rendelkező, talán ápoltabb húsz-huszonöt év körüli srác mélyen elszigetelve kis kuckójába, mondhatni laboratóriumába, ugyan már legalább negyven éve, hogy annak lehetett volna nevezni, ugyanezekkel az érzelmekkel küszködhetett. Skizoid hajlamainak, mániákus, megszállott kutatásainak, és rögeszméjének köszönhetően arca megőrizte báját, csak sápadtabb, fizikailag stabilabb, viszont belefáradt, hogy képtelen életet lehelni élettelenbe. Annak a műtőasztalra hasonlító megroggyant, mégis ráfoghatjuk, hogy ultramodern szerkezet lábánál esett össze kétségbeesettségében, melyen egy tökéletes lány békésen, ártatlanul, viszont élettelenül feküdt. Már majdnem a célban, a kirobbanó pillanatban a teljesség érzésében volt, és ekkor minden leállt, és értelmét vesztette, és kénytelen volt belátni, hogy félig élő testet volt képes csak előállítani, az is önálló létezésre alkalmatlan. Mesterségesen nem lehet előállítani őt, legalábbis nem egy felnőttet. De szüksége volt valakire. Indulatában megragadta az első dolgot, ami a kezébe akadt, egy elektromos gitárt, dupla nulla korbeli ócskaság lehetett, mégis valódi emberiségre emlékeztető hangja volt. A megkopott padlón lehelte ki ezt a bizonyos kis megmaradt emberiséget, ugyanis élesen, sikítva tört darabokra. Zokogni volt kedve, viszont még erre se volt képes. Függött ettől a teóriától, életmódtól, ez adott erőt újabb napra, ez volt a tápláléka, ezt lélegezte be, és fújta ki. Ez volt a pótszere, ami helyettesített minden mást. Mennyi év kellett, hogy rájöjjön, nem mintha tehetett volna mást, a külvilág sötétsége csak magába szívta volna.

Arra a következtetésre jutott, mellyel vigasztalni próbálta magát, hogy itt, így nem lehet élni. Dühös volt, emésztette a keserűség, hogy is gondolhatta volna, hogy csak úgy létrehoz egy embert, méghozzá egy ilyen törékeny csodát, és mégis mit kezdett volna vele, hiszen nem érdemes meg se születni. De akkor mit ér a lét, ha senkiben se találja önmagát. Most mit gondoljon, hova menjen, mit tegyen. Zsenialitása túllépte a korlátokat, és betört az őrültség letaszító érzésébe. Mire jó, ha szereti a másikat, végső soron nem tud mit kezdeni vele. Ránézett a lányra, utolsó pillantás Endiwiára, a hosszú lángvörös hajára, hófehér kislányos arcára, sötétvörös ajkára, karcsú, törékeny alakjára. Ezt mind ő alkotta, fölöslegesen, és már szinte lelkiismeret furdalást érzett a lány sorsa miatt, mégis hova akarta őt létrehozni, önzőség, és hülyeség.

Kirohant. Megcsapta az állandó bűz, és sötétség, melytől hányingere támadt. Nagyon ritkán jár ki. Eddig nem is gondolt bele, hogy milyen szerencse, hogy hegytetőn él. Senki nem talál rá, még a ragacsos levegő se olyan ragacsos, mint amilyen lent lehet, és persze öngyilkossághoz épp alkalmas. Csak egy ugrás.

Sejtelme se lehetett arról, hogy, nem messze tőle ismeretlen ikertestvére romos tömbház korlátján egyensúlyoz kemény kábulati állapotban. Arról se, hogy végül is ugyanazzal a szörnnyel küzdöttek különböző módon, és arról se, hogy egymás megoldásai lehettek volna. Egy ugrás…

Lombikban találták magukat huszonnégy évvel korábban. Két tudós volt bent, az egyiknek a halvány napfény megvilágította élénk, vidám arcát. Beszélgettek:

- Remek, ha még több ilyen embert tudunk kifejleszteni, talán nem kerül a világunk a vadak és a sötétség kezébe. Ők lehetnének a megmentőnk, zsenialitásukkal, és emberiségükkel fejleszthetnénk a társadalmat, és visszafordíthatnánk, amit eddig elrontottak.

- Ők hozzád tartoznak, neked kell elnevezned őket, gondolkoztál már rajta?

-Tünemények. Legyen David, és Alex.

Kimentek. David megbökte testvérét.

- Mit gondolsz, lesz életünk a születés után?

- Miért kérdezel ilyeneket?

- Nem tudom, furcsa álmom volt.

- Nekem is. De az én álmom megerősíti azt a feltételezést, hogy nem lesz. Hogyan lélegzünk majd, és mit fogunk látni? Semmit.

Zsuzsi fotók

2011-01-27T07:28:00.000-08:00

2011-01-24T10:22:00.001-08:00

- De mégis mondj már valamit, miért lett vége?
- Nem is tudom, őszintén te túl "normális" vagy hozzám. Melletted börtönné zsugorodik a világ.

Kollázs

2011-01-21T08:57:00.000-08:00

No, megvan a kollázs, Kapás Sárától ugyancsak.

Művészetek...

2011-01-14T11:24:00.000-08:00

Egyszerűen csak imádom őket:

Kis nosztalgia. A Mr Nobodyból ismerem, és majd' kiestem a fotelből amikor meghallottam a winampban:D

Hogy legyen egy igazi Placebo. De akkor is, Brian Molko úgy néz ki mint Mili a Vad angyalbólXD

Kapás Sára festmény

2011-01-14T09:22:00.000-08:00

Nagyon tetszenek a munkái, és ezt is a gépemen találtam. Tudom, hogy még volt kettő, de asszem, hogy az az asztali gépen maradt (mégjó, hogy van kettő), majd utána járok. Egyébként ő a rajztanárnőm, nagyon szeretem, csak mindig művészetire küld. Igazából nem értem miért nyafogok, a legnagyobb elismerés, amit valaha is kaphattam.

Egy decemberi éjszaka eredmény

2011-01-14T09:10:00.000-08:00

Jéé, gépen találtam régi-régi festményt. Kezdetleges, meg rossz a fotóminősége, de enyém, és szeretem:D Elküldtem valami hülye versenyre, aminek se híre, se eredménye.

!!!

2011-01-14T07:18:00.000-08:00

Dühös vagyok. Iszonyúan dühös.
Ugyebár van ez a tehetséggondozó mi a fene, minden hónapban küldenek egy feladatlapot, mert hogy ez levelezős, nem tudom hány hónapon keresztül tart, nem is lényeg. Az elsőt most kaptam meg kijavítva, egyébként irodalomról van szó. Leértékeltek a hülye ....-ok! Mert hogy ééén nem dolgoztam önállóan. Egy verset kellett elemezni, az Őszi chansont, és nem hitték el, hogy önállóan, egyedül írtam meg. Pont amikor más dolgom sincs, minthogy irodalommal foglalkozzak, mert közeleg az emelt szintű érettségi, plusz angol, be vagyok pánikolva, egyig-kettőig tanulok, reggel fél hétkor kelek, és erre fel leértékelnek, elvesznek hét pontot, mert én nem dolgoztam önállóan!!! Amikor azt se tudom honnan szedjek pontokat, hogy felvegyenek valami normális egyetemre. Vááá!!!

Devancím!

2011-01-10T09:05:00.000-08:00

- Mi suhan át a légy agyán, amikor a száguldó autó szélvédőjének ütközik?
- A segge.

Tolvajlás

2011-01-08T12:43:00.001-08:00

Najó, ezt az Antropomorf oldalán láttam, de annyira megtetszett, hogy muszáj volt kitegyem :D

És újra Kosztolányi

2011-01-08T10:05:00.000-08:00

Néhány elgondolkodtató vers Kosztolányi Bús férfi panaszai periódusából. Érdekes, az akkori kor társadalma számára ez a kötet kiábrándító volt, viszont hozzánk, modern emberekhez (készröhej) közelebb állnak a művek. Szerintem.

Csak hús vagyok. Csak csont vagyok.

Csak hús vagyok. Csak csont vagyok.
Gép a fejem. Gép a kezem.
De ami elmúlt, azt tudom.
Sírtam, nevettem az uton.
Én, ember, én. Emlékezem.

Beírtak engem mindenféle Könyvbe

Beírtak engem mindenféle Könyvbe
és minden módon számon tartanak.
Porzó-szagú, sötét hivatalokban
énrólam is szól egy agg-szürke lap.
Ó, fogcsikorgatás. Ó, megalázás,
hogy rab vagyok és nem vagyok szabad.
Nem az enyém már a kezem, a lábam,
és a fejem, az is csak egy adat.
Jobb volna élni messze sivatagban,
vagy lenn rohadni, zsíros föld alatt,
mivel beírtak mindenféle Könyvbe
és minden módon számon tartanak.

Most az álom vizébe gázolok

Most az álom vizébe gázolok.
A mellemig ér. Aztán egyre feljebb.
Már államat és szájamat veri.
Azonnal ellep.

Embert tönkre tévő dolgok, Robert Graves gondolataival

2011-01-08T07:18:00.000-08:00

Robert Gravesnek van egy érdekes regénye, a Jézus Király, amit én nem olvastam, nem is szándékozok, elolvasni, ellenben hallottam egy érdekes részletről, bocsánat, fejezetről, címe Hóreb négy állata. Ez azt a negyven napot írja le amit megkeresztelése után Jézus a pusztában töltött, és az evangélium szerint sátáni kísértés vette körül. Graves ezt úgy írja le, hogy Jézus húzott egy kört maga köré, és két átlóval négy cakkra osztotta, és beült az egyikbe. Sorra megjelennek azok a gonosz erők, akik támadják az emberi létet, életet a földön, és rossz irányba próbálják vinni, és persze ezek az ember reprezentánsát, Jézust célozzák meg. Tíz nap után a napból egy oroszlán leugrik az egyik cikkbe és próbálja megtámadni Jézust, viszont a kis szelet bezárja őt. Jézus szembenéz vele, megszelídíti, és rájön, hogy az a harag oroszlánja, az első olyan erő ami tönkre teszi az embert. A következő napon egy sárkány tűnik fel ugyanaz a szitu, tíz nap, behódol Jézusnak, mi egyéb, és ő rájön, hogy az a hatalomvágy sárkánya, a második gonosz erő az ember élete ellen. Következő nap beugrik a harmadik körcikkbe egy kecskebak, a kéjvágy, a testiség kecskebakja, és ezzel is szembe nézz. Tíz nap után Jézus kilép a körből, és a három állat engedelmesen követik, de mikor kezd eltávolodni a körtől, visszanézz, és megdöbbenve látja, hogy a negyedik cikkben, ahol ő maga is ült egy hófehér bika volt a lábánál, egész idő alatt. És ő ezt nem vette észre, el volt foglalva a másik három állattal. Felismeri, hogy az a siettetés fehér bikája, próbálja hívogatni, szólítja de az nem engedelmeskedik neki, megfordul, és elmegy. Otthagyja a szorongó, rettegő Jézust....

Biztos van ennek valami vallási mondanivalója is, mindenesetre én nem emiatt postoltam ki. Gondolj csak bele

Indulatbomba

2011-01-08T05:38:00.000-08:00

...azok a meredt szürke szempárok még álmomban is velem vannak.

Nosztalgia

2011-01-02T12:15:00.000-08:00

Amikor elkezdtem írni blogom: http://pertatailor.blogspot.com/2010/05/milyennek-latom-tarsadalom-bizonyos.html

Ez voltam én tavaly. Vicces. Valamennyit változtam - már nem vagyok ilyen "kreatív".

Legalább...

2011-01-02T06:26:00.000-08:00

De legalább tudom, hogy képes vagyok elérni, azt amire, vagy akire szükségem lenne. Vagy hiszem, hogy szükségem van. A megtartás már más dolog, de összefüggésben van azzal, hogy nem mindig tudom, hogy akkor szükségem van-e rá, vagy se. Ezt sorolhatnám: szükségem van hülye versenyekre, hogy érezzem, hogy vagyok (gondolkodom, tehát vagyok), barátokra, haverokra, akiknek úgyszint szükségük van rám. És ez a legjobb, nem is kell "szerelem", de jó tudni, hogy kíváncsiak rám, és adnak a véleményemre, és aggódnak miattam (én is aggódok magam miatt). Legalább tudom, hogy mindent meg tudok tenni, hogy felvegyenek arra a hülye egyetemre, amihez egyébként semmi kedvem. (azt hiszem, szükségem van rá, ha mégse vesznek fel, igazából nem is volt). Legalább tudom, hogy csak félig vagyok hibás, vagy nem is vagyok hibás, amiért nem mindig kaphatom meg azt, amire/ akire vágyok. Legalább tudom, hogy ha nem lennék "fura" ami ez esetben közvetlent jelent még ennyim se lenne. Ja, vannak problémáim, kinek nincsenek, de ez még eddig rosszat nem igazán hozott. Lehetne barátom (boyfriend), vagy még több barátom, mert közvetlen vagyok, amikor akarok, vagy akikkel szemben akarok, tehát legalább tudom, ha már minden elveszni látszik, olyannyira kikészülök, lesznek velem. Persze, nekem is megvannak az állandó, igaz barátok, és ez a szám észrevehetően növekszik. Nekem igazából egy hülyeségem van, amit nem tudok megoldani: elégedetlenség okozta többet, és egyre többet akarás. Elégedetlenség magammal szemben. Bármit teszek, kevés leszek a magam szemében, ezért kell annyi ember, mert ez egyfajta visszaigazolás, hogy értékes vagyok. Ez még talán idáig jó, mert több mindent elérhetek. De semmi kedvem úgy végezni, mint akinek mindene megvan, és nyafog. Legalább már ezt is tudom. Ennyit a problémákról, mindenkinek vannak nem megoldható gubancai, mégis megoldódik...mert elnyomod, vagy ostoba rögeszme (ha nem lenne, csak egy barátom is értékes lennék).
Ja, mégvalami...legalább tudom, hogy hiába próbálkozok, én majdnem mindenkivel megértem magam ("furcsaságomnak" hála) mert nincs személyiségem, csak valami torz izé, ami legalább alkalmazkodni tud minden formához, nekem csak egyvalaki kell. Ezen meg kár egyem magam, legalább tudom, hogy jelentek neki valamit. És csak ezért vagyok jól.

Emergencia, nem isten

2010-12-08T03:21:00.000-08:00

Hogyan lett az élettelen élővé, hogyan szaporodott, hogy alkalmazkodott a környezetéhez? Jelenleg szerintem ez a legnagyobb rejtély. Úgy tanultuk, hogy az univerzum törvényei és az elemek együttesen megalkották az életet. De hogyan lehetséges ez? A legmegfelelőbb válasz talán az emergenciának nevezett jelenség. Ez segít megmagyarázni, hogyan keletkezett az űrtörmelékből a naprendszer, és a galaxisok, és hogyan alakulhattak ki a nyersanyagok, avagy az elemek káoszából az olyan struktúrák, mint a bolygók, napok, vagy akár maga az élet.

Az emergencia egy nem várt rend felbukkanása, több annál mint a külön álló részek összefonódása, vagy annál amit a tudományos világ érdekesnek nevez. Mindenhol megtalálható, például az égen, amikor azt láthatjuk, hogy a madárraj minden egyes alanya ugyanabban a pillanatban helyt változtat, vagy leszáll. Vagy egy tengerparton késő nyáron, mintha a nap, és a hullámok összeesküvést szőnének, és tökéletes egyforma fodrozódást alkotnak a homokba. Minden egyes homokszem reagál a gravitációra, és alkalmazkodik a víz mozgásához. Ez történik a homokszemekkel, és ez történhetett a molekulákkal. Az emergencia az a folyamat, amely az élet kialakulásához vezetett. Az emergencia legjobb példája a tudat, gondoljunk csak bele, hogyan működik az agyunk, több billió neuron működteti, de ha csak egyetlen neuront szemlélnénk, nem értenénk, mi az az intelligencia, vagy gondolkodás. Szóval amikor egy orvos MRI-t készít az agyról, akkor azt láthatja, ahogyan a neuronok egymáshoz ütköznek. A neuronok eme tánca váltja ki a tudatot (átvitt értelem: tudom, hogy a neuronok nem ütköznek, és táncolnak). Ez egy emergens jelenség.

Ez nem egy varázsfogalom, és nem is egy tudatos erő, hanem a természet törvényeinek, és az energia áramlásának eredménye. Az élet talán az emergencia legbonyolultabb példája, hiszen ennek kialakulásához megfelelő erőre volt szükség több évezreden át, amikor is hirtelen az élettelen dolgok élő szervezetté alakultak. Ez a bonyolult emergencia az univerzum létfontosságú része, a hidrogénatomokból csillagok alakulnak ki, a csillagokban pedig megtalálható a periódusos rendszer összes elemei. Ha egy csillag felrobban, bolygó keletkezik, és energia szabadul fel. Az még nem világos, hogy az élet megjelenése elkerülhetetlen, vagy sem, vagy pedig természetes jelenség, de az biztos, hogy óriási növekedés látható ennek értékében ha végig tekintünk a galaxisokon, a bolygókon, és földi életen. Talán létezik egy küszöb, ami felett elkerülhetetlen az élet megjelenése.

Héja-nász az avaron

2010-12-05T13:09:00.000-08:00

Vázlat féleség

2010-12-02T09:16:00.000-08:00

Kiállítás, vázlat.
Tussal van, nem szeretem a tust, de ezen a papíron szörnyen jól mutat, mondjuk képen nem látszik. Nem szeretek portrézni sem, vagy mi a halál ez, és kib* nehéz volt az ember arcvonalait lesni, főleg amikor valaki üvölt. De na, jó ötlet egy ilyet a sulitémához kapcsolni, a végeredmény érdekes lesz:P. Remélhetőleg, ha el nem baszom.

Najó, szartok bele, mindegy, most valahogy így érzem magam:

Kitörés

2010-12-02T07:47:00.000-08:00

Hiányzik egy árny az életemből. A hülyeségeivel legalább mindig elmúltak a napi, vagy pillanatnyi közhelymocsarak. Szomorú, hogy olyan mélyre kezdek süllyedni, hogy már ilyen dolgokra van szükségem az ellazuláshoz, és biztonságérzethez. Pedig, mint utólag vettem észre, valóban egy idióta, tipikus olyan akitől menekülök (hogy lehet összekeverni a pszichológiát az antropológiával, na mindegy, mint minden más)...és mégis, vagy mégse?

(És igen, most pénteken is tervezem, hogy haza megyek dögleni, ahelyett, hogy mennék inni olyan emberekkel, akiket nagyon kedvelek. Begolyózok totál, de muszáj pihenjek, áh, nem tudom, hogy mit csináljak, mondja meg valaki, lehetőleg olyan akit elfogadok nálam értelmesebbnek.)
Ezt a bejegyzést meg fogom bánni*

Jaaaa! Még valami: rendkívül utálatos dolog a másik személyiségéből építeni a saját jellemünk, és rendkívül utálom, amikor alkalmazkodni próbálnak hozzám, és teszik a nagymenőt, vagy az okosat, hogy azzal úgymond bizonyítsanak nekem. Vááá, kihány az agyam az ilyenektől, azt se tudom melyik falba vágjam a fejem, vagy inkább az övét. Amúgy meg egyszerű az életelvem: hallgass Sex Pistolst, ha meg akarsz érteni (az isteneim, arra nőttem fel, és döglök is meg) de neem, könnyebb majmolni a személyiségem, aztán úgy beállítani, mintha az a sajátod lenne. Hogy mennyire utálom az ilyen elveszett lélek pofátlanságot, és önként felvállalt vakságot.

Kommunikációs átok

2010-12-01T06:17:00.000-08:00

Ez a dal most annyira jól esik!

Emberekkel való kapcsolatom igen gagyi, finoman élve a szavakkal. Az a helyzet, hogy valakit vagy szeretek, vagy leszarom. Ha valakit megkedvelek, közvetlen vagyok vele már az első pillanattól, ezáltal szegényt elijesztem, főleg ha az illető hímnemű.
Második probléma: nem tudok kezdeményezni. Ott van előttem egy ismerős, akiről tudom, hogy jófej, értelmes, és "lelkileg", életfelfogás szempontjából - miegyéb - hasonlóak vagyunk, de egyszerűen nem tudok hozzá szólni. Kínos csend. ÁÁÁ változat, vagy ő próbálja velem felvenni a kommunikációt, vagy hatályba lép a BÉÉ variáció, és mindenki a maga útjára lép. Sajnálom az ilyeneket nagyon. Sok embert "vesztettem" el így. Úgy tűnhet, hogy magamnak való vagyok, és leszarom, de ez nem így van, csak kukacom van az agyamban. Önmagamról alkotott képem helytelen, nem vagyok szociális, festenem vagy képzelnem kéne magamnak barátokat, vagy valami ilyesfajta faszság (ennyit a finom szavakról) . Majd kinövöm. Talán egyszer.

Én-tudat

2010-12-01T05:57:00.000-08:00

Előbb tisztázzuk azt a kifejezést, hogy tudat: akkor tudatos egy élőlény, ha a környezetéről egy összetett képet alkot, és ahhoz igazodva cselekszik, gondolkodik, ezalatt értendő, hogy fel tudja idézni a már elmúlt eseményeket, és tervezni is tud. Másképp: egy organizmusnak a világban való boldogulásához szükséges, hogy idegrendszerében felépítse a külvilág bizonyos részletességű modelljét, amin gondolatkísérleteket végezhet (képzelődhet, tervezhet), hogy aztán a gondolatban legeredményesebbnek tartott cselekvést tegye meg a gyakorlatban. Ez ugyanis gyorsabb és veszélytelenebb a számára, mint a gyakorlatban kipróbálni minden variációt. Ez A tudat. Az éntudat akkor jön létre, amikor a modell olyan részletes lesz, hogy benne szerepel már a modelláló organizmus modellje (önmagunk képe) is. Ez már a tudatosságnak egy felsőbb foka, hiszen szerepel a magunkról alkotott képünk, magatartásunkat, viselkedésünket a külvilághoz, és másokhoz igazgatjuk, ugyanakkor önmagunkat elhatároljuk a környezettől. Gondolkodás, észlelés, érzékelés, és elemzés, és más agyi tevékenységekkel tudjuk elhatárolni magunk másoktól. Ide tartozik még szellemi beállítottságunk, szerepünk, elvont eszménk, vonzalmaink (attitűd).
Egyesek úgy vélik, hogyha megértjük az agy működését, és fizikai állapotait, akkor mindent tudunk, ami a tudatosság megértéséhez szükséges. Mások szerint pedig a tudatosság valamilyen alapvető, másra vissza nem vezethető dolog, mint a tér vagy az idő - vagy ha más nem, legalábbis még nem ismert fizikai elmélet szükséges a magyarázatához. Merthát ahogy az elektromosságról és a mágnesességről is kiderült, hogy tulajdonképpen ugyanazon dolog különböző megnyilvánulásai, a szubjektív tapasztalatról és agyi korrelációijairól is kiderülhet valami hasonló. Vannak , akik szerint tulajdonképpen mindennek van valamiféle primitív, a miénkhez érdemben nem hasonlítható tudatossága, mások szerint a legtöbb állat tudatos, de volt, aki úgy érvelt, hogy csak egyes emlősök, és van, aki szerint csak az ember rendelkezik tudatossággal. Szerintem az állatok rendelkeznek mint tudattal, mind éntudattal, csak agyi korlátaik magasabbak. És most jön a szabad akarat témája. Nemrég kijelentettem, hogy nincs szabad akarat, persze nem vagyunk marionettbábok, ugyanakkor mégis. Fizikai, és szellemi korlátok közt mozgunk. Ahogy Stephen LaBerge kifejtette, "A kérdés azon múlik, hogy mit értünk szabad akarat alatt, mit értünk akarat alatt és mit értünk én alatt". Vagy Ned Block szavaival élve: "A probléma a szabad akarattal, hogy egyszerre kompatibilis és inkompatibilis a determinizmussal - és egyszerre inkompatibilis a determinizmussal és az indeterminizmussal is". Legtöbben azt állítják, hogy halálunk után tudatunk is semmivé lesz, persze, ha elfogadjuk azt a tényt, hogy agyunk a felelős a tudatért, ezzel elvetvén a dualizmus elvét (test-lélek szétválása).

Decemberi terv

2010-11-28T03:51:00.000-08:00

Az a helyzet, hogy kurvára várom december. Igen, azért, hogy végre valakit belenyomhassak a hóba, szájába nyomjam a havat, és rárúgjam a havat, közben véletlenül gyomorszájon is találhatom, vagy épp a koponyáját, és a kifolyt...áh, nem folytatom, túl undorító lenne.
Naszóval, befestem a hajam, és nem ilyen kis meggylével, ami három hét után eltűnik, hanem normális festékkel, ami három hónap után indul drasztikus kopásnak, és lesz bűnranda. Leszarom, lehet, hogy még faszán kijön. A következő tervem, ami éjszaka ugrott be, és eddig soha nem vonzott a PIERCING. Piercinget akarok, csak azt nem tudom, mit fogok mondani apámnak. Annyira korlátolt, és visszamaradott gondolkodása van, és a legrosszabb, hogy tiszteletet vár amiért ő idősebb meg "felnevelt". Afaszt.

Pofabe!

2010-11-27T10:31:00.001-08:00

Szétbaszott elme :D

2010-11-27T10:15:00.000-08:00

Húúú, sok mondanivalóm van, csak mostanában nehezemre esik összeszedni a gondolataim. Szétszórt vagyok, figyelmetlen. Megy a hajtás, magánéletem nincs, jobb is így, nem rajongok senkiért, vannak rajzötleteim, vasárnap elkezdem a kiállítási munkáim, öt versenyen veszek részt, egyet kivégeztem egy hónapra, le vagyok maradva, de egyébként minden tökéletes. Ha idealista álmodozó lennék, azt mondanám, nem vagyok szerelmes, de boldog vagyok, a lelkem szárnyal, a jóság körbeölel. Ahogy egy barátom, Angyal mondaná "szakad a plafon" XD
Azért hozakodtam fel Kosztolányival, mert ő és Kornél olyan mint én és Perta. Ki tudja, lehet, hogy én is híres író, vagy festő, vagy pszichológus leszek egyszer, egy másik dimenzióban (hogy ne tűnjek nagyképűnek).
Milyen tökéletes lenne, ha olyan világban élnénk, ahol minden úgy történne, ahogy azt akarjuk. Például, én azt akarom, hogy hulljon a hó, körülöttem maszk arcú emberek forogjanak hippi ruhákba, amibe belekarmol a szél, háttérben pedig Korpiklaani szól, míg Antario délutáni napsütötte, patakos, ívelős hidas, növényes, kutyás, sziklás, macskaköves, nyári tájon legszívesebben repülne. És minden emberrel az történne, amit ő akarna. Esne az eső, másnak sütne a nap. Ugyanabban a világban. Nem lennének érdekek. Nem lenne kormány, nem lenne törvény, nem lenne bürokrácia, nem lenne éhezés, háború, vallás, intézmények, média, propaganda, gazdaság, szóval azok a dolgok, amik emberré tesznek minket, sőt, amik társadalommá szerveznek bennünket.
Persze, ez nem működne, ugyanis az embereknek szükségük van erre, ugyanis földhözragadtak, létbe ragadtak, szükségük van vezetőre (legtöbbjüknek), akikre támaszkodhatnak, mert ez határozza meg az emberségünket.

Kosztolányi mánia, második felvonás

2010-11-27T07:46:00.000-08:00

Utópia

Először az tűnt fel nekem, hogy a járókelők alig köszöntek egymásnak.
- Itt csak az üdvözli a másikat - magyarázta Esti - aki valóban szereti is, becsüli is az illetőt.
Fekete szemüveges koldus kuporgott az aszfalton. Bádogtányér az ölében. Mellén kartonlap : NEM VAGYOK VAK, CSAK NYÁRON VISELEK FEKETE SZEMÜVEGET.
- Hát ezt miért írta ki a koldus?
- Hogy meg ne tévesszen az alamizsnálkodókat.
A sugárúton fényesebbnél fényesebb üzletek. Egy tükrös kirakatban ezt olvastam: LÁBRONTÓ CIPŐK. TYÚKSZEM, TÁLYOG SZAVATOLVA. TÖBB VEVŐNK LÁBÁT AMPUTÁLTÁK.
Színes szemléltetők kép mutatta amint az ordító áldozat lábát két sebész óriás acélfűrésszel tőből, s vére piros pántlikákban csorog lefelé.
- Ez tréfa?
- Szó sincs róla.
- Ahaa. Törvényszéki ítélet kényszeríti a kereskedőt, hogy így bélyegezze meg magát?
- Dehogy - legyintett Esti megvetően. - Ez az igazság. Értsd meg: ez az igazság. Itt az igazságot senki se rejti véka alá. Az önbírálat ebben a városban olyan magas fokra hágott, hogy ilyesmire nincs többé szükség.
Amint tovább haladtunk, egyik bámulatból a másikba estem. A ruházaton ez a hirdetés lármázott: DRÁGA, ÉS ROSSZ RUHÁK. TESSÉK ALKUDNI, MERT BECSAPJUK.
A vendéglőn: EHETETLEN ÉTELEK, IHATATLAN ITALOK. ROSSZABB, MINT OTTHON.
A cukrászdán: MARGARINNAL, TOJÁSPÓTLÓVAL KÉSZÍTETT ÁLLOTT SÜTEMÉNYEK.
- Őrültek ezek?- dadogtam. - Vagy öngyilkos jelöltek, vagy szentek?
- Bölcsek - felelte Esti határozottan. - Sohase hazudnak

Részlet az Esti Kornélból

2010-11-27T06:44:00.001-08:00

Reggel a mosdótál elé ugrott:
- Ne mosakodj, maradj szutykos, éljen a piszok!
Ha az ebédnél szüleim kérésére-könyörgésére, jobb meggyőződésem ellenére kanalazni kezdtem a "tápláló, és egészséges" lencsefőzeléket, fülembe súgta:
- Köpd ki, okádd a tányérra, várd meg a pecsenyét, a süteményt.
Nemcsak otthon volt velem, az asztalnál vagy az ágyban. Az utcára is elkísért.
Lojzi bácsi jött szembe velünk, édesapám régi jó cimborája, akit én addig nagyon szerettem és tiszteltem, a százkilós törvényszéki bíró. Kalapom megemelve illedelmesen köszöntem. Kornél rám rivallt:
- Öltsd ki a nyelved - és ő ki is öltötte a nyelvét, úgy - hogy az álla hegyéig ért.
Szemtelen fickó volt, de érdekes, nem unalmas.
Kezembe adott egy égő gyertyát.
- Gyújtsd meg a függönyöket - unszolt. - Gyújtsd föl a házat. Gyújtsd föl a világot.
Kezembe adott egy kést is.
- Döfd a szívedbe - kiabált. - A vér piros. A vér meleg. A vér szép.
Nem mertem megtenni amit tanácsolt. De tetszett, hogy ki merte mondani, amit gondoltam. Hideglelős mosollyal hallgattam. Féltem tőle, és vonzódtam hozzá.
Nyári zivatar után egy ázott verébfiókot találtam a rekettyebokor alatt. Ahogy a hittanórán tanultam, tenyeremre tettem s az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit gyakorolva bevittem a konyhába hogy a tűzhelynél szárítkozzék. Kenyérmorzsát szórtam elébe. Rongyokba bugyoláltam. Karomon dajkálgattam.
- Tépd ki a szárnyát - suttogta Kornél - szúrd ki a szemét, dobd a tűzbe, öld meg.
- Te őrült - ordítottam.
- Te gyáva - ordította ő.

Elfolytom, de elegem van

2010-11-17T13:13:00.001-08:00

Szerelem

2010-11-17T07:37:00.000-08:00

Mi történik, amikor szerelmesek leszünk?
Az izgalom hatására a hipotalamusz rengeteg endorfint kezd termelni. De ez a nő miért éppen ebbe a férfiba szeret bele? Talán a nagy mennyiségben felszabaduló feromonok genetikailag egyeznek, vagy kiegészítik egymást? Esetleg a külső fizikai tulajdonságok a döntőek? Az édesanya szemei? Vagy egy illat, ami szép emlékeket ébreszt? A szerelem vajon egy terv része lenne? Egy fontos háborús terv a szaporodás két fajtája között? A baktériumok, és a vírusok aszexuális organizmusok. Minden egyes sejtosztódással egyre ellenállóbbak lesznek, és így sokkal gyorsabban fejlődnek, mint például mi. Erre a kihívásra mi a létező legrémisztőbb fegyverrel felelünk: a szexszel. Két ember azzal, hogy keverednek a génjeik, létrehoznak egy új egyedet, aki sokkal jobban ellenáll a vírusoknak, mint szülei. Ezek szerint mi csak szükséges kellékek lennénk, a két szaporodási mód között zajló háborúnak?

Választás

2010-11-17T07:17:00.000-08:00

Mi is volt a nagy bumm előtt?
Valójában nincs is olyan, hogy előtte, mert előtte az idő nem létezett. Az idő az univerzum tágulásának a következménye. De vajon mi történik, ha majd az univerzum nem tágul tovább? Sőt, ha elkezd majd zsugorodni? Hogyan változik meg ettől az idő természete? Ha a húrelmélet helyes, az univerzum kilenc térbeli, és egy időbeli dimenzióból áll. Képzeljük el, hogy az idő kezdetén a dimenziók nem voltak szétválasztva, és a nagy bumm során három térbeli dimenzió, a magasság, szélesség, és mélység, és egyetlen időbeli dimenzió, az idő kiszakadtak. A többi hat továbbra is egyben maradt. És amikor egy ilyen sérült dimenziórendszerben élünk, vajon hogy is lehetne megkülönböztetni a képzeletet a valóságtól? Az időnek mai ismeret szerint egyetlen iránya van. De mi van, ha a többi hat mégsem térbeli, hanem időbeli?
Ha összekeverjük a krumplit, és a szószt, többé nem tudod őket szétválasztani, ez örökre szól. A füst kijön a cigarettából, többé nem megy vissza. Képtelenek vagyunk visszacsinálni. Ezért nehéz választani. Meg kell hozni a helyes választást. Amíg nem választunk, minden lehetséges marad.

Erős nyomás alatt

2010-11-16T12:37:00.001-08:00

Kis töri (Rommel írása)

2010-11-16T12:30:00.000-08:00

A második világhóború 1939 szeptember 1-én robbant ki. A náci Németország megtámadta a lengyeleket. Térjünk ki inkább Hitler nagyobb hibáira, ami végül is Németország lassú összeomlását okozta.
Mivel a tankönyvek rizsájával valószínű, hogy tisztába vagyunk, megpróbálok kicsit jobban rávilágítani a dolgokra. Minden egyes tankönyv abszolút gonosznak, és kegyetlennek állítja be a Hitleri Németországot, de gondoljunk csak bele, az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződés sárba tiporta Németországot. Hitler pedig elsősorban Danzigot akarta, és a német lakosságot, magyarul revánsot versailles-ért. Ki nem tett volna mindent azért, hogy a hazájának minél jobb legyen? Visszatérve: Hitler megtámadta Lengyelországot, ürügyként koncentrációs tábori foglyokat öltöztettek be német katonáknak, és lengyel agressziót színleltek. Ezt véleményem szerint két okból tették: az egyik, hogy Hitler nem akart háborút Angliával, a másik pedig, hogy ennek ellenére feszítette a húrokat, tudni akarta meddig mehet el anélkül, hogy ne keveredjen háborúba. Hát ennél a pontnál elszakadt a húr, ugyanis a franciák,és britek hadat üzentek Németországnak, de nem mentek el tettlegességig. Hitler pont erre számított, a franciák túl gyávák voltak támadni őt, inkább a Maginot vonalba bíztak és oda vonultak vissza.
Hitler két-három hét leforgása alatt elfoglalta, és szétbombázta Varsót, Lengyelország másik felét meg Sztálin kaparintotta meg a Molotov-Ribbentrop paktum értelmében. Hitler ezután Franciaországot szemelte ki magának, égett benne a bosszúvágy, hogy revánsot vehessen rajtuk, és ezzel nem volt egyedül hisz a franciák békeszerződési kitételeit szenvedte meg legjobban Németország. Hitler tudta, hogy a Maginot vonal túl erős egy támadáshoz így az Ardenneken keresztül támadta meg Franciaországot, és a villámháború taktikáját alkalmazva 1940 júniusában már horogkeresztes zászló lobogott az Eiffel tornyon. A reváns vágyát mi sem bizonyítja jobban, mint az hogy Hitler abban a vasúti kocsiban íratta alá a franciák kapitulációját, amiben az első világháború végén a németek kényszerültek megadásra. Az említett kocsit ezek után felrobbantotta.
Az első nagy hibáját Hitler akkor követte el mikor hagyta hogy a britek a Dukerque-nél rekedt katonákat kimentsék, ha akkor megtámadja a tankokkal Dunkerque-et hírmondó sem maradt volna a brit segédcsapatokból. Hitler ekkor ért hatalma csúcsára: az oroszokkal megnemtámadási szerződést kötött, Franciaország Német megszállás alá került, így a britek egyedül maradtak és rettegtek. Úgy tűnt, Hitler fél év alatt megnyerte a háborút. De ekkor követte el az első hibát. Megkezdődött az Angliai csata 1940 augusztusában,és úgy tűnt a Luftwaffe felülkerekedik a RAF(Royal Air Force) gépein, mégsem így történt, mivel Hitler még mindig nem akart Angliával háborút folytatni, és a katonai célpontok helyett civil célpontokat bombáztatott, hátha ezzel megadásra kényszeríti az angolokat,de csak elszántabbak lettek. Ha a katonai célpontokat bombázza, szinte bizonyos, hogy partra szállhatott volna Angliában, mert Dönitz admirális farkasai már majdnem kiéheztették Angliát, viszont a gépeket még ugyanúgy gyártották és Hitler '41 májusában kénytelen volt visszavonulót fújni.
Eljött 1941 június 22, és Hitler úgy döntött a Szovjetúnió lesz a következő célpontja. Itt az első hibát akkor vétette, mikor az idővel nem törődve Jugoszláviát bombázta le, mivel azok nem akarták megadni magukat, ezzel értékes heteket vesztett és az orosz tél jelentőségét sem mérte fel kellőképpen. Nagyon jól tudta, hogy Sztálin előbb utóbb megtámadja őt, és akkor elsöpri, ezért meg akarta előzni és meglepetésszerűen támadt. Az oroszokat annyira hirtelen érte a támadás, hogy Hitler szinte akadálytalanul nyomult Moszkváig, ám előtte mohósága közbeszólt csapatainak egy részét Leningrádhoz vezényelte, pusztán ideológiai okokból, ahogy később Sztálingrádnál is. Továbbá a Donyeci olajmezőket is meg akarta szerezni, pedig elég olaja volt a romániai Ploiestiből. Ezzel is értékes időt veszített, és beköszöntött a tél, a hadjárat pedig katasztrofális lett. Leningrádot nem sikerült bevenni, Moszkvánál is visszaverték őket, több német katona fagyott meg mint ahány elesett, és a Donyeci olajmezőket is visszafoglalták.
Az orosz front legnagyobb hibája viszont az 1943 júliusi Kurszki csata volt, bár ez nem Hitler hibájának számít, hanem Martin Bormann árulta el a szovjeteknek a támadás helyét és idejét. Ő abban hibázott, hogy több hadosztályt átvezényelt Olaszországba, hogy megakadályozza az amerikaiak partraszállását. Sajnos a Kurszki csata is kudarcba fulladt. Ez volt az utolsó nagy német támadás az orosz fronton.
És végül az utolsó nagy hiba ami Németország bukásához vezetett: a Normandiai partraszállás 1944 június 4-én. Hitler tábornokai nem hitték, hogy a szövetségesek Normandiában akarnak partra szállni, ők inkább a Balti államok partvidékére voksoltak, ráadásul Rommel sem tartózkodott akkor Franciaországban, ugyanis szabadságra ment. Mikor a partraszállás megkezdődött a tábornokok még mindig abban a hitben voltak, hogy ez csak elterelő hadművelet, és nem szóltak Hitlernek, aki akkor épp az igazak álmát aludta. Késő este értesítették csak, és emiatt későn indították útnak a közelben lévő SS tankhadosztályokat, a szövetségesek partra szálltak, és nyilvánvalóvá vált hogy Németország elveszett.
Érdekes belegondolni, mi lett volna ha Hitler győz, mi lett volna Magyarországgal? Valószínű, hogy jobb sorsunk lenne, mert a románok elárulták, és talán kis hazánk nem tartana ma ott ahol most van: a béka segge alatt szétcincálva. Az tény, hogy Hitler a magyarokat is árulónak tartotta, de ez már 44-ben volt, amikor már nem volt teljes tudatában és azt hitte mindenki elárulta. Ha ezek a hibák nem történnek meg, a világ nem ott tartana ahol most van. És valaki akár milyen németellenes gondoljon bele: a technika, és gyógyszeripar nem tartana itt ahol most van, ha nincs Hitler és háború. A fejlődésért áldozatokat kell hozni.

Passive

2010-11-08T07:51:00.000-08:00

A rohadt életbe is, leszarom!!! Annyit azért nem ittam még...(értse meg, aki akarja)

Másodjára a blogon

2010-11-07T08:38:00.000-08:00

Szeretem a ZENÉT. Megtalálom önmagam néhány szövegben. Az egyik, ami teljesen leír, a Paradise Lost dala:

Say Just Words

You get high, with your destructive instinct
You get high, with your corrosive instinct
Where can I go, to escape your foul mind tricks
You're trying it more, but you will never break me
Cause you presume, the winner is you but that's not true,
So say just words to me, unreal what your hate's providing,
Say just words to me, your talk is always contradiction
Say just words to me, you won't feel the warmth of friends around you
Say just words to me, is it true that there is worth inside
So say just words to me
Your desires, all the worse from power craving
Your desires, only where there's fire burning,
I'll show you the way a pleasure that's for the talking,
You're trying it more but you won't get satisfaction
Cause you presume the winner is you but that's not true
So say just words to me

Sokat hibázok, megbánom, de attól még ez vagyok. Szeretem a személyiségem, minden ostoba, depresszív, szemét, zavart, bebaszott megnyilvánulásával együtt.

Elcseszettnek lenni

2010-11-07T08:32:00.000-08:00

Én szóltam előre, hogy úgymond szemét vagyok, és nem tehetek róla, személyiségbeli hiba, vagy nemtom. Mégis elfogadtak. Most meg, mire megkedveltem őket, elfordultak tőlem.
Röviden ennyit nekik, és magamnak is:

I am just a worthless liar.
I am just an imbecile.
I will only complicate you.
Trust in me and fall as well.
I will find a center in you.
I will chew it up and leave,
I will work to elevate you
just enough to bring you down.

Részlet

2010-11-04T09:08:00.000-07:00

-Nem én törtem össze a gépet, magától tört össze, nem én törtem össze.
-Távirányítóval vezetted, és lezuhant.
-Piszkosul fújta a szél.
-Be vagy tépve, és vezetsz.
-A fű kiegyensúlyozottá tesz, a fű mindig feldob, azért szívom, főleg ha iszom előtte, és utána füvezek. Tudományos tesztek is bizonyítják, láttam a TV-ben.
-Drágám, az utat figyeld.
-Ugyan már, szart se látni.

(Egy makulátlan elme örök ragyogása, fantasztikus film)

Újra szép

2010-11-03T07:37:00.000-07:00

Munkák Zsuzsitól. Nem árt a blogomra kis szín, életszag, szépség, remény, öröm, vágy, álom, és fiatalság.

Köszi

2010-10-31T05:24:00.000-07:00

Imádom amikor az emberek azt hiszik, hogy nekem valami súlyos problémám van azért mert változik a nézetem, véleményem azáltal, hogy újabb információt tömködök a fejembe. Mert hogy ez nem "normális". Inkább akkor nem leszek "normális" mintsem, hogy beragadjak az időbe, és csak azt szajkózzam amit valamikor 15-16 évesen beadagoltak. Nem vagyok maradi, konzervatív, befolyásolható, szürke. Manapság ez tényleg nem egy normális és elfogadott dolog.

Báj

2010-10-30T02:53:00.000-07:00

Papolás a levegőbe...szakításról

2010-10-30T01:48:00.000-07:00

Ha valaki szenved mellettem, legyen az olyan személy akihez legszívesebben nem is szólok, de valahogy elkap a bőghetnék. Kurva empátia...
Az embereknek mindig ugyanaz a problémájuk. Attól függ a problémák súlya, szappanoperai háttere, túldramatizálása, megélése, stb., hogy mennyire színes valaki, fantáziadús, akármi.
Az egyik nagy problémai témakör, a szakítás. Ez mondjuk visszavezethető másra, de most neee. Tehát, én azt szoktam mondani, hogy nem hiszek a szerelemben, meg a kapcsolatokban, házasságban, gyógyszerekben. De a szerelmet nem hinni kell, hanem megélni. Tehát az inkább örüljön, hogy képes ilyen szintű érzelmeket produkálni, mert én valahogy erre nem vagyok alkalmas, akármennyire is akartam. Egzisztenciánk egyik tulajdonsága, hogy ami van, az véget is ér, vagy legalább is átalakul. És ez a legszebb dolog, ha kicsit elgondolkodunk rajta. Sikerek, és állandó "elvagyok" által nem épül az egyéniségünk, jellemünk, olyanok leszünk mint egy ragacsba szorult légy. Megállunk egy helyben. Megszűnik az idő. Idióták maradunk örökre, mert nem tartunk önvizsgálatot. Csak spontán létezünk szüleink hibájából. Nem értékeljük az események okát. Hatvanévesen bambán ülünk majd a televízió készülék előtt, és csorgatjuk álmunkban a nyálunk. Ha valaki mindig jól van, mindig sikeres, egy idő után kiüresedik. Megszűnik. Egy szintre ragad. Bunkó nagymenő, akinek nincs jobb dolga, mint hogy szívasson engem. Mert végül is ráér, nem történik semmi az életében, ami valami újat hozhatna, amitől úgy érzi, hogy "igen, legalább élek". Mindenféle kudarcnak építő jellege van. Pont az kellett az életetekbe, hogy haladjatok tovább. Mindig jobb kapcsolatok jönnek, mindig jobban értékeled a másikat, mert tanultál az előzőből. Az idő mely szakítás után jön, a megismerés ideje. Kell új elfoglaltság, hobby, emberek, gondolatok. Mert mi értelme van az életnek? Semmi, ha nem adunk mi értelmet neki. Mindenféle megnyilvánulásunk Sziszifuszi munka, de mégis van valami erő ami hajt. Az élet akkor klassz, meg akkor érdemes megélni, amikor valaki azt mondja, hogy "nem érdekel, ha holnap megdöglök, de eddig éltem, és volt eredménye, és elértem valamit, és pozitív képem van magamról".
Na ez életem leggagyibb írása, de most csak ennyi tellett. Legalább a kevésbé fantáziadús emberek is megértik.
Kérdés: miért mindig a legérzékenyebb emberek lesznek a legdurvábbak?

Vallomás

2010-10-29T08:43:00.000-07:00

Antario ként ismertem meg. Nekem mindig Antario marad.
Olyan vagy te nekem mint egy menedék. Megpihenhetek nálad. Feltöltődöm melletted. Megfiatalodok. Mint egy tavaszi kellemes szél, ami megcirógatja a vállam. Mosolyt csalsz az arcomra. Mint egy lélektükör. Te vagy, aki mellett igazán vagyok, én vagyok, szabad vagyok. Te vagy a mankóm. A kacagásom. Az ösztönző erőm. A kisugárzásom, mely nem radioaktív (kivételesen), hanem illatos, színes, egyedi, szürrealista, és finom. Álom vagy, távol vagy, mégis annyira közel, hogy nem tudok tőled szabadulni. Különbözünk egymástól. Más világ vagy, mégis mintha otthon lennék nálad. Csoda vagy. Elvarázsolt vagy. Kíváncsivá teszel. Melletted újra felszabadult gyerek lehetek, aki rácsodálkozik a madarak hangjára.
Szeretlek, és ez tiszta szeretet, nem túlfűtött, kigiccsezett, agyonnyomott, kifacsart, megtaposott, bemocskolt, véres, hazug, képmutató, érdek vezérelt, kitömött, pufftag valami, ami manapság lebeg méregként az emberek között, akik akarattal-akaratlanul belélegzik azt. Ez valami más, ami volt és lesz mindig. Reménynek hívják.

Érlelődés másodjára

2010-10-28T13:32:00.000-07:00

Najó, mégse. Nem vagyok túl szociális ahhoz, hogy életművész legyek. Hányingert kapok az emberektől. Soktól.
Inkább megmaradok "de furcsa vaagy!" embernek.

Érlelődés

2010-10-28T08:17:00.000-07:00

Asszem ha letettem az érettségit, és minden tőlem telhetőt, engedek a csábításnak, és végre kikerekítem azt ahova tartok: életművész leszek. (és most kuncogással vegyes elgondolkozás)

Megérthetetlenség...

2010-10-28T07:25:00.000-07:00

Én nem értelek meg titeket. Elmerültök hangyányi éltetekbe, és kizártok minden mást. Nem vagytok kíváncsiak semmire, nem változtok, nem fejlődtök, nem éltek. Kiválasztotok egy páncélt, egy szerepet, egy maszkot, és elbujtok mögé. Olyanok vagytok mint egy béka, aki elmerül a vízbe, és többé ki sem dugja a fejét, még ha körülötte a tér elkezd forrósodni, megszűnni, semmivé válni. Inkább megfőtök, de ki nem ugranátok a szűk bögrétekből. Mint valami rossz férgek, amik befészkelték magukat valami rothadásnak induló dologba. Kirágtok magatok körül mindent, szaporodtok, éltek a saját mocskotokban, szennyben, büdösben vigyorogva. Nem használjátok az érzékeiteket, nem gondolkodtok, csak bekapjátok, amit beraknak nektek. Ti féltek az újtól, a megismeréstől, hogy valami berondít az oly jól megszokott melegágyatokba, a hétköznapokba, hogy valami esetleg fontosabb lehet, minthogy halálra gürcöljétek magatokat, mert csak ennyit láttok bele az életben. Annyi örömötök lehet, hogy különböző használati cikkekkel vágtok fel egymás előtt, mert ugyebár az a legfontosabb, az jelenti a pozíciót. Langyos bambaság, tudatlanság, mely elringat, beborít, személytelenné tesz titeket. Öntudatlanság mámoros állapota, ez kell nektek, és akkor vigyorogva rávágjátok, oldalatokon egy másik bambával: "ez a boldogság!" Szánalmas, hogy nem engeditek, hogy az információ, az élmények, a benyomások formálják a jellemeteket. Lehet, hogy nincs is olyanotok. Üresek vagytok, mint a sötét anyag, mint a vákuum. Nem lehet rólatok tudni semmit, felfedezetlen fekete lyukak vagytok mindannyian.
Vagy lehet, hogy velem van valami súlyos hiba?

Vége...

2010-10-27T03:35:00.000-07:00

...de ki nem szarja le? Kispolgári lázadás, és passzivitás az élettel szemben. Erre nem igazán van szükségem. Néha nem ártana tükörbe nézni, hogy észre vegyük, milyen kis hernyók vagyunk igazából. Visszakaptam a rúgásokat, amelyeket én osztogattam nagy előszeretettel. Hát...nem olyan nagy dolog, mint ahogy egyesek túldramatizálják.
Mindenféle szenvedés nem tart két napnál tovább.
Emberek........
Ja igen: a tóba mérget öntöttek valamikor, de a kis sugár túlélte, mert ő maga a fény. Még ha most csak egy egyszerű sugár, akit könnyű bántani, és piszkálni.

Erős idegzetűeknek csak

2010-10-20T07:43:00.000-07:00

A világ olyan egyszerű, mint egy pohár víz. Van, aki belehugyozik. Mások beleköpnek, na meg aztán dúsítják pálinkával. Van, aki patkánymérget szór bele. Ebihalak is lehetnek benne, de azok nem élik túl. Esetleg moszatok, algák, baktériumok. De szerintem azok se bírják sokáig az ember koktél partiját. Azután, vannak balekok akik sok pénzért megveszik, és megisszák. Tele a világ ilyenekkel. Vigyorog, miközben a hányás spriccel ki a fogai közül. Van, akikre ráöntik. Nincs menekvés. Egyesek viszont a földhöz vágják, és gázolnak benne. Van, aki fürdik a sárgás-kékes-zöldes-rothadásos-büdös életvizében. Cserélik, összeöntik, kóstolgatják, tanulmányozzák, vitáznak róla, felhasználják, keverik, kiöntik. Néhányan túlélik, néhányan belehalnak az élő méregbe. Vannak, akik csak egyszerűen elsétálnak mellette. Ki maradnának valamiből is? Nem hinném.

Hát vissza se nézz...

2010-10-19T08:42:00.001-07:00

Betelepedett a tél a lelkembe. Nincs forróság, lángolás, heves érzelmek, nyugtalanság, lelkesedés, akarni vágyás, kacagás, zsongás, keringés, mozgás, kíváncsiság, kételkedés, élni vágyás. Csak türelmes nyugalom. Csend. Béke. Beletörődés. Mozdulatlanság. Várakozás...

2010-10-19T04:56:00.001-07:00

Az erő a kudarcokból, és nem a sikerekből ered...szembe úszom az árral.

Visszatekintés

2010-10-18T05:48:00.000-07:00

Valahol lennem kell. Még létezem. De olyan sötét van, hogy állapítsam meg, hogy hova keveredtem. Nem is érdekel, jobb itt, békesség, nyugalom, csak el kell bújjak mélyebbre. Milyen üres itt minden, mintha vak lennék. Konganak a gondolatok, úsznak a tunyaságban. Valahol a kis lábujjban kell legyek, vagy a fülcimpában. De nem emlékszem, miért vagy mitől menekültem el. Eszméletlen mámor, kába őrület, szinesztézia a szürkeállományban. Megkérhetném a bíbor és kék madarakat, hogy vigyenek felszínre. Nem tűnik fel Pertának a hiányom, kerestethetne már, kezdek fázni, és félni. Nincs nyugtom se itt, se máshol, de a felszínen legalább nem tapogatózok ismeretlenségben. Szokás kérdése a létünk, tapasztalaté. Emlékszik rám egyáltalán valaki is, vagy csak érzékelnek? Itt nincs idő, milyen nyomasztó. Nem történik semmi, nem tudom, hogyan-mikor kerültem ide, és azt se, hogy mennyi ideje vagyok itt. Lehet, hogy Perta meg is halt? Akkor hol létezem? Lefagyott a világ. Megkérem az apró madarakat, hogy együttes erővel szálljanak az ujjba, és próbálják megmozdítani, hátha akkor észre veszik, hogy itt vagyok. Rá kell találjak önmagamra mindenféleképp.

Ezt NEKED írtam

2010-10-18T05:26:00.000-07:00

Kiegyensúlyozott vagyok! Vééégre! Nem tudom, hogy minek a hatására vesztettem el önmagam két hétre, vagy többre, feltételezem, hogy mostanában kicsit túlzásba vittem az alkoholizálást, meg sok volt az új, és én lassabban dolgozom ezt fel az átlagnál. Nem tudtam, hogyan viszonyuljak emberekhez, szituációkhoz, de most már tudom. KEVESEBB SÖRT! Szóval, két hét elvonó, de az idő az emlékezetünknek köszönhető (erről kicsit később többet, szebbet, igazabbat), szóval majd lesz valahogy. Lényeg: le kell szarni az embereket, nem kell nekik imponálni, megfelelni, seggüket kinyalni. Ha félnek, hát féljenek, ha nem látnak segítséget másban, majd megoldják, mindenki egyedül kell bedugaszolja véres ronggyal a problémái forrását. Ha nem jön rá, minek áldozzam az energiám a megértésére? Szükségem van a véremre, egyébként se biztos, hogy megfelelne neki, és ráadásul folyton leesik a vérnyomásom így is. Önálló, autonóm, független emberek vagyunk, még ha páran nem is akarnak azok lenni. Élni kell, tök mindegy meddig, nem kell száznyolcvan év, elég akár három is de addig élj! Ha félsz, és nem használod ki, értelmetlen lesz az örökkévalóság, csak ismétled a semmit. Jah, és még valami: hiába próbálom megértetni magam mással, és hiába próbálok más lelkébe bújni, nem fog menni. Soha. Közel kerülni lehet hozzá, de ezzel magad adod fel, elkezdesz olyan lenni mint Ő, hisz csak úgy ismerheted meg a világát, de akkor megnyílik alattad a csapóajtó, és nem fogsz egykönnyen kimászni a pöcegödörből. Tehát minden úgy jó, ahogy van. Sok cél kell, és ezt is túlélem, mert lesz mibe kapaszkodjak.

Igazi Anton Corbijn mű

2010-10-16T11:02:00.000-07:00

Klinikai vásár

2010-10-16T01:58:00.000-07:00

- Legyen szíves becsomagolni nekem három kiábrándulást, valamint szükségem lenne egy kiló elfojtott agresszióra, néhány ellentmondásra, két darab gyűlöletre, hisztire, ezzel lehet a legjobban ízesíteni a destruktív viselkedést.
- Micsoda készülődés, talán vendéget vár?
- Igen, látogatóba jön az ideg összeroppanás, és szeretnék megfelelően felkészülni a fogadtatására.
- Akkor ajánlhatnék egy kis féltékenységet, vagy akár merevséget, és egy nagy adag komolyságot, bár az elég drága mulatság.
- Oh, nem probléma, minden tökéletes kell legyen, hogy aztán nyugodt lélekkel hibáztathassam a környezetem, és rájuk hárítsam a felelősséget, amiért elbasztam az életem. És mielőtt el nem felejtem a hazugságot, az a legfontosabb.
- Igen, igen. Egy kis zavarodottságot és arroganciát mellékelek ajándékként a gyakori vásárlásért.
- Remek, csemege ként pedig túlvállalást és kétségbeesettséget tálalok.
- Fejedelmi lesz! Szerintem el fogja érni vele a kívánt hatást, és bármelyik pillanatban elvihetik az ideggyógyászatra.
- Oh, remélem igaza lesz, nagyon szépen köszönöm, további szép napot.
- Sok sikert!

Feljössz hozzám...?

2010-10-16T01:53:00.000-07:00

- Ne hülyéskedj már, éjszaka két óra van, szó sem lehet róla, hogy egyedül mész haza.
- Óh, milyen kedves vagy.
- Ez csak természetes.
Harminc perc múlva a lány lakása előtt:
- Na és nem lenne kedved feljönni hozzám egy kávéra?
- Kávéra?! Milyen kérdés ez már, fél három van, megyek aludni!

Szórakozottan

2010-10-14T09:58:00.001-07:00

Nyugalom

2010-10-12T08:48:00.001-07:00

Anton Corbijn

2010-10-12T08:02:00.000-07:00

Igen, imádom, ő volt a Nirvana, U2, Depeche Mode, és talán a Coldplay együttes stílusának formálója. Filmje, a Control, a Joy Divison banda rövidke pályafutását mutatja be. A filmből lett összevágva a video, a Killers újradolgozta a banda Shadowplay című számát.

Kicsit

2010-10-12T07:15:00.000-07:00

Reménysugár

2010-10-12T07:08:00.001-07:00

Lesz kiállításom. Ha már így kibasztam saját magammal, és elkezdtem illúziókat kergetni, kapok az élettől ennyi kis reményt. Tehát, ha véletlenül valóban elcseszem, akkor feladom az életem, és csak a munkának fogom áldozni. Majd rászokok a kávéra és cigire, átalakítom az itteni szobám, vagy otthon maradok egy-két hétre, és elvonulok a külvilágtól. Életcélom mindig van, az a lényeg, még ha üres is, mint egy korhadt fatörzs, amit már a termesz hangya se rág.

Rush

2010-10-12T06:48:00.000-07:00

Hass, fuss - mondaná egy skizofrén, és katatón állapotba esne.
Reggel, fél hét után kelek, nem bírom kinyitni a szemem, csak miután megmostam azt. Esek össze az idegtől és fáradságtól, nem tanultam semmit, úgy érzem, pedig jóformán mást se teszek. Le a lépcsőkön, rohanok bele az életbe. Kinti nagyvilág, megfagyok, de hamarosan gombolom ki a kabátom. Rohanok, érjek be legalább csengetésre. Gondolatok: pályázzak? tehetségem van-e hozzá? kedvel engem, vagy el is felejtett? szabad vagyok, vagy rácsokat húzok magam köré? mikor írjam meg a dolgozatokat? mikor fogjak a rajzokhoz? milyen kifogásokat kell gyártsak? miket hazudjak magamnak, hogy jobb legyen?
Közben a suli utcájára érek, kihalt, becsengettek. Rohanok fel a lépcsőn, megállítanak. Találkozok néhány tanárral, ők is megállítanak. Kérdésekből állnak ezek a tranzakciók, kérdések sorozata, én nem tudok semmit, nincs időm. Még magamra se. Tudom, tudom, sokat ígértem, sokat áltattam, sok mindent mondtam, de ez most nem számít. Aki ismer, tudná. De nem ismer senki. Nem erőltethetem a személyiségem másra, elüldözném vele, őrült vagyok.
Beesek az osztályomba. Minden szem rajtam. Megszoktam már. A tanár ki akar küldeni, késtem. Nem teszek arrébb egy tapodtat sem. Hátam az ajtónak támasztom, ő üvöltözik a képembe. Tonhalas szendvicset evett. Nem ápolja a fogait. Étel darabkák. Undorító, elkap a rosszul lét. A következő pillanatban tompa puffanások, ez a szívverésem, leesett a vérnyomásom megint.

Létezz, ahogy tudsz

2010-10-12T06:36:00.000-07:00

Létezem, érzem mert szenvedek - vagy valahogy hogy így szól Madách a létről.
Igen, mélye egyetértek vele. Talán most esik össze az életem, mert akartam, hogy összeessen. Kurvára elegem van a mellettem álló barátokból, akik osztják a jóindulataikat, és ostoba tanácsaikat, nem képesek semmit mondani. Közel állnak, mégis kapcsolataimban egyedül vagyok. MINDEN FAJTA KAPCSOLATOMBAN. Annyira ki vagyok jelenleg akadva, hogy le se tudom írni, mennyire haragszom önmagamra, és az ostoba szentimentalizmusomat legszívesebben kiirtanám. Beleestem a mély gödörbe, az emésztőbe, fürdök a saját mocskomban. Lehet nevetni, én is azt teszem, csak nevetek, mert már nem tudok mihez kezdeni. Ez is a rohadt sokoldalúságom, meg különlegességem miatt van. Mosolyognak kedvesen rám az emberek "hát nem ügyes?! Kedves, elbűvölő, micsoda gondolatai vannak?" Kár, hogy szart se érek vele. Pont akinek akarok ilyen lenni, nem képes elfogadni. Nem birok önmagam lenni többet már, mert túl sok vagyok...

Apró sokaság

2010-10-09T12:21:00.000-07:00

Színek és illatok

2010-10-09T12:10:00.000-07:00

Felszabadító béklyók

2010-10-09T10:39:00.000-07:00

Egy szál fénysugár játszadozik a varázstó csillogó felszínén.
Vigyázz kis törékeny sugár, csak egy álom vagy csupán, a tó mély, és rejtélyes, nem tudni, hogy mi a szándéka, és mit rejteget.
Rám se hederít a fénysugár, táncol a csillagokkal a vonzó tó tükrén.
Elkap a tó varázs és leránt. A legkisebb megnyilvánulása is a megszűntédet okozza.
A fénysugár rám pillant, nem ért. Aztán pörög egyet, és kacagva elmerül a varázstóban.

Mit ér a létünk, ha mással nem tudjuk megosztani azt?
Minek csodás, gazdag belső világ, érdekes személyiség, ha másnak nem mutathatod meg?
Szabad egyedül teljesen soha nem leszel,a szabadságot a mámoros érzés adja amikor elveszel egy varázstó forró ölelésében.

Mosoly

2010-10-09T10:30:00.001-07:00

A Fotós :)

2010-10-09T10:12:00.000-07:00

Burkoltan

2010-10-07T11:02:00.000-07:00

Remények. És látom, ahogyan kifolyik az ujjaim között. Már félek érezni, már félek szeretni. Elfojtom, megfojtom, pedig szárnyra kelne. Pedig annyira szükségem lenne arra, hogy adjak esélyt magamnak. Kell a szentimentalizmus. Újra?

Valami emlék

2010-10-06T04:40:00.001-07:00

Ezvolt

2010-10-06T00:35:00.000-07:00

- Ide adnád kérlek a füzetet.
-...és azt mondta, hogy szép fogaim vannak, utána a kezét az enyémhez érintette, és oooh, annyira aranyos volt, elhívott filmezni, és annyira figyelmes, kérdezte, hogy milyen ...
- Aha, figyelj, nyújtsd már ide a füzetet. Én nem bíznék meg benne a te helyedben.
- Ezt most hogy érted? Annyit beszélgettünk MSN, szinte már ismerjük egymást, mintha a lélektársam lenne, de mégse, olyan nem tudom, ezt nem lehet szavakkal elmondani, már amikor rám ír szinte kiugrik a szívem a ...
- Még most sem kaptam meg a füzetem. Ugyan már, akárki akármit mondhat.
- Ezt nem értheted, hogy is várjam, hogy megértsd?! Féltékeny vagy, mert nekem lehet, volt és lesz neked meg nincs?!
- Nem hinném, hogy most erről van szó, én csak próbálok...
- Nem is vagy igazi barátnő! Mindig ellentmondasz, mindig elrontod a kedvem, és olyan dolgokról beszélsz, ami nem is fontos, csak álmodozol...
- Köszönöm, de én magam is tudom, hogy milyen vagyok, de én csak annyit akartam mondani...
- Nem érdekel! Nem akarom tudni, elegem van, lálálááá
- Amúgy is van kilátásban valaki. Csak add már ide a füzetet!!!

Ezlett

2010-10-06T00:32:00.000-07:00

-...és még azt is mondta, hogy nem illünk egymáshoz.
- Várj, van nálam papírzsebi. Úgy sajnálom. (Én megmondtam)
- És, hogy igazából nem is ízlett neki a pizza amit készítettem...pedig annyira próbáltam. Én szeretem őt. Lenne esélyem nála még, ha jobbat sütnék?
- Jajj, ugyan már, nem is ismerted annyira, hogy szerelmes legyél. Hagyd már, nem látod, hogy mekkora állat?! Tessék, szipogj ebbe.
- Köszi. Neeem, én szeretem! A zöld szemeit, a hangja csengését, olyan mély és megnyugtató, a vállig érő fekete hullámos haját, és azt a kis édes kecske szakállát. És olyan jól áll neki az a hosszú bőrkabát, annyira menőő!
- Öhm, pontosan hogy is hívják?
- Ákos. Még a neve is annyira...
- Óh a francba, ő a pasim!

(Ez egy igazi XD hülyeség, ami nem történt meg, vagyis lehet, hogy megtörtént, mert vannak ilyenek. Valójában a Balek, a Szentimentálisan Tyúk, és a Nyertes embertípusokat akartam ezzel leírni, igazi komédiát sőt filmet lehetne készíteni az ilyenek konfrontálódásából. Igazából meg is tették...)

Felforgatta...

2010-10-04T11:43:00.000-07:00

Befejezetlen rajzok. Kávésbögre, melybe beleszáradt a cukor. Kósza gondolatok. Papirok, jegyzetek, tintafoltok. Meg nem valósított ötletek és álmok. Kétségek. Érzelmek, amiket a racionalitásom el akar nyomni. Belül kiröhög egy rusnya bohóc: gyenge vagy, nem tartod magad az elveidhez. Tükörkép. Csak dühöt látok az arcomon. Bizonytalanság, megbánt vallomás. Megint hülye voltam, bele estem a saját csapdámba. Nem tudom követni magam. Túl sokat filozofálok, de nekem nem kell a te boldogságod, mert nem is létezik. Miért nem látsz? Be vetetlen ágy, poros gép, nárcisz illat. Becsaptam saját magam. Kellenek az illúziók? Ez is a te hibád, nézd, most jövök rá, hogy több kárt okoztál, mint jót! Minek pattogok, süket vagy, érdektelen. Rendet kell tegyek, mert fulladozok a saját mocskomban.
Belső hang, mindenkinek van, de kevesen figyelik. Azt mondja: te okoztad, de ne támadd, vakon rohansz a falnak. Próbák. Nehézségek. Gondolkodj máshogy. Légy más ember. De már annyiszor váltottam. Szédülök. Ne akard görcsösen, tovaszáll forró, kénes gázokkal. Döntöttem. Hát szálljon. Rohadt érzelmek.

Pszichológusnál

2010-10-04T10:59:00.000-07:00

- Hogy frusztrált vagyok-e? Igen, kibaszottul frusztrált vagyok, sőt, dühös vagyok, ideges, mérges. Kiakadtam, kezdek becsavarodni, fel vagyok háborodva, legszívesebben összetörnék a lakásban minden összetörhetőt. Betörném az ablakokat, szétverném a tükröket, földhöz vágnám az kristálypoharakat, tálcákat, tányérokat,vázákat, falhoz vágnám a telefont, szétrúgnám a cserepeket a virágokkal, a szék és asztal lábait, a televíziót, a macskát, és a kutyát, elhallgattatnám a kis ordító, üvöltöző hisztis négyéveseket, elküldeném a francba a szüleimet, és tudja legfőképp kit? A tanügyminisztert! Karóba húzatnám, megsóznám, savval leönteném, szurkálnám, vagdosnám, tépném, cibálnám, fojtogatnám, hagynám elvérezni, üvöltözni kínjaiban, míg ki nem leheli a baszott lelkét.
- Így érzi? És miért, meséljen a gyerekkoráról.
- A gyerekkorom tökéletes volt egészen harmadikos koromig, amikor matekból elégedetlent kaptam, és anyum egész nyáron egyenletekkel kínozott. Hogy mi itt a probléma?! Megmondom én, hogy mit itt az a bizonyos probléma ami üvölt az emberek bamba arcáról. Hogy Romániában a magyar nénike nem tud románul, viszont magyarul se, ugyanis a köznyelvbe beépültek a román szavak, és nem tudják a magyar megfelelőjüket. Az a probléma, hogy 19-20 évesen nem tudnak helyesen írni az emberek. Az a probléma, hogy az embereknek nincs véleményük, nincs szabad gondolkodásuk, kreativitásuk, na és miért nincs? Mert leterhelnek fölösleges információkkal az iskolában. Strébert nevelnek, talpnyalót, vakokat, és süketeket, akiket felnőtt korukban szabadon és könnyedén lehet irányítani. Akik bedőlnek a televízióban látott szaroknak, a propaganda átmossa az agyukat (nem mintha lenne mit mosni már azon), és akik nem dőlnek be a rendszernek? Elküldik pszichológushoz, kiteszik a suliból, annak ellenére, hogy a társainál ezerszer intelligensebb, csak épp nem fújja azt amit elvárnak tőle. Az a probléma, hogy másodikos korom óta a "Gyermekkori emlékeket" tanulom Jon Creangatol, abból írtam tesztet negyedikesen, képesség vizsgát nyolcadikosan, és abból is érettségizek 19 évesen. Ostoba gyerek mesékből, ami 200 éves, unalmas, érthetetlen, és túlbonyolított. Az a probléma, hogy nem vesznek fel egyetemre, mert nem vagyok hajlandó szóról szóra visszahányni a tanár szavait. Az a probléma, hogy itt minden el van cseszve.
- Na és mit lehetne ez ellen tenni?
- Olvasson Szilágyi Domokost, maga hülye liba!